Hétvégi időjárás: jégeső és felhőszakadás is lehet

Szombat hajnalban az erősen megnövekvő gomolyfelhőkből a Dunántúlon, reggel a középső és az északi tájakon, kora délután a keleti vidékeken kell számítani záporra, zivatarra. Néhol jégeső és felhőszakadás is lehet, délen viszont kevés az esély csapadékra. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. A hőmérséklet 29-35 fok között alakul, északnyugaton már megszűnhet a hőség.

Forrás: Oimheidi/pixabay.com

Vasárnap is gyakran lesz gomolyfelhős az ég, és északon, északnyugaton újra több helyen, délen néhol fordul elő zápor, zivatar. Eleinte a délnyugati szél lesz élénk, majd estétől ismét az északnyugati szél erősödik meg. 30-39 fok közötti hőmérséklet és fülledt meleg idő várható.

Hétfőn napos, gomolyfelhős időre van kilátás, a nyugati határszélen lehetnek tartósabban felhős tájak is, és itt zápor is előfordul. Az északnyugati szél többfelé lesz élénk, a csúcsérték 27 fok körül valószínű.

Kedden a nap nagy részében sok napsütés várható, majd délutántól, de inkább estétől megnövekszik a gomolyfelhőzet, és nyugaton, északnyugaton már előfordulhat csapadék. Reggel 15, délután 32 fok körüli értékeket mérhetünk. Szerdán és csütörtökön gyakran lesz erősen felhős az ég, és mindkét nap szórványosan fordul elő zápor, zivatar. Ismét hidegfront érkezik, ezért megerősödik az északnyugati szél. 27-32 fok körüli maximumok lehetnek - derül ki a koponyeg.hu előrejelzéséből.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek