Mennyire maradunk valójában otthon? A Google elárulja

A Google folyamatosan készíti a koronavírushoz kapcsolódó mobilitási jelentéseit a mobiladatok alapján. Ennek célja, hogy statisztikákat mutasson arról, mi változott az egyes régiókban a COVID-19 betegség elleni küzdelem során bevezetett irányelvek eredményeként.

Forrás: Shutterstock / Készítette: Foxy burrow

Az országokra, és ezen belül is régiókra bontott jelentések a mozgási trendeket ábrázolják idővonalon, földrajzi helyek szerint, a helyszínek különböző kategóriáit figyelembe véve (például kiskereskedelem és szabadidő, élelmiszerboltok, patikák, parkok, tömegközlekedési állomások, munkahelyek és lakóövezetek).

Az alapérték a hét adott napjához a 2020. január 3. és február 6. közötti öthetes időszakban mért mediánérték. A jelentések több hét trendjeit ábrázolják, amelyek legfrissebb adatai nagyjából 2-3 naposak, ugyanis ennyi időre van szükség a jelentések elkészítéséhez.

Ha összehasonlítjuk a tavaly tavaszi adatokat, melyek hasonló időszakban készültek, és amelyekről akkor mi is beszámoltunka mostaniakkal, láthatjuk, hogy vajon változott-e valami a mozgási, illetve kimozdulási trendekben, legalábbis azok körében, akiktől mobilhasználati szokásaik és -beállításaik miatt gyűjthetők az adatok.

A tavalyi magyar összesítésen azt látjuk, hogy az éttermek, kávézók, plázák, múzeumok, könyvtárak és mozik látogatottsága (a kiskereskedelmet és a szabadidőt érintő tevékenységek) 66%-kal esett vissza a megszokotthoz képest, míg bevásárolni, sőt, gyógyszertárba is kevesebbszer jártunk, méghozzá 43%-kal. A parkok és közterek látogatottsága ezzel szemben csak 7%-kal csökkent. A közlekedési állomásokat 53%-kal kevesebbszer érintték az emberek, míg a munkahelyekre 32%-kal kevesebben jártak. Ezzel szemben a lakóövezetekben 10%-kal többet mozogtak.

Idén azt látjuk, hogy a kiskereskedelmet és a szabadidőt érintő tevékenységek 41%-kal csökkentek az alapértékhez képest, míg az élelmiszerboltok és patikák forgalma 4%-kal csökkent. A parkokat 2%-kal kevesebbszer látogatjuk, a tömegközlekedési állomásokat pedig 41%-kal. A munkahelyek látogatottsága 36%-kal kevesebb, és 14%-kal több a mozgás a lakóövezetekben.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek