Az alföldi kisváros, ahol egyszerre érezheti magát liliputinak és óriásnak

Amikor egy nyárvégi napon útra keltem családommal Békés megye szívébe, nem gondoltam, hogy ennyire üdítő élmény és program vár majd ránk. A Holt-Körös partján fekvő városban a természet uralkodik: vízi madarak, békák és teknősbékák hűsöltek a nádasban, különböző vízi járművek szelték a Hármas-Körös holtágának vízét, amiben az úszók is önfeledten lubickoltak. Mindeközben a Vízi Színházban éppen egy előadás próbája zajlott. Hirtelen megcsapott minket a szabadság szele: úgy éreztük, itt tényleg azt csinálhatunk, amihez éppen kedvünk van. Azon nyomban elindultunk felfedezni a várost, amelyre minimum egy hosszúhétvégét, de inkább egy egész hetet érdemes szánni. Kisvárosokat bemutató sorozatunk következő részében, utazzanak velünk Szarvasra!

A néhol szépen kiépített, más részeken vadregényes, érintetlen környezet olyan hívogató volt, hogy azonnal vízibiciklire pattantunk. Testközelből akartuk felfedezni a Holt-Körös nyugalmát és gazdag élővilágát. Az általunk választott vízijárműnél jóval nagyobb hajókkal is bebarangolhatják a holtágat: a patinás Boglár sétahajó vagy a szarvasi Arborétumi kikötőjéből induló, 50 személyes Katalin II. sétahajó tökéletesen alkamas erre.

A kalandvágyóbbak kenuval, kajakkal, SUP-deszkával és még sárkányhajóval is útra kelhetnek, hiszen a partszakasz több pontján lehet vízi járműveket bérelni, és akár szakvezetővel a vízen haladva is bejárhatják a Körös-Maros Nemzeti Park Szarvas környéki természeti látványosságait.

A Körös holtágában hajókázva igazi felfedezőnek érezhetjük magunkat – illusztrációForrás: Baksi/Photos By Baksi/korostourist.hu

Az Anna-ligetet szegélyező Holt-Körösön például a Jégmadár vízi tanösvény a Szarvas-Békésszentandrási Holt-Köröst és annak élővilágát mutatja be. Az állomásokat a holtág vizében alakították ki. Még a növényvilágban kevésbé járatos szemlélődőknek, mint amilyenek mi is vagyunk, hamar szemet szúrt az a facsoport, amely közé vízi biciklinkkel pedálozva izgalmas hangulatú tájon találtuk magunkat. A mocsárciprus szétterülő, néha 1 méteres magasságig is kiemelkedő gyökérzete egészen különleges, de maga a lombozata is nagyon szép.

Egy teljesen más táj fogad minket a mocsárciprusok között evezveForrás: Solymári/Wikipedia

Betelepítésük Bolza Pálhoz, a Szarvas hírnevét megalapozó arisztokratához köthető. Az egyik legszebb példány éppen a Bolza-kastélyban található, de egész facsoportok találhatók a Vízi színházzal szembeni partszakaszon, az Erzsébet-liget partján.

A színház, ami semmihez sem fogható hátteret nyújt

Nem mehetünk el szó nélkül az Erzsébet-liget mellett, amely másfél évszázada a fiatalok kedvelt találkozóhelye. Eredetileg Népkertnek hívták, majd 1898-ban, Erzsébet királyné tragikus halála után keresztelték át Erzsébet-ligetre. Itt égbetörő fák között sétáltunk a játszóterekkel, rózsakertekkel, fűzfákkal kialakított sétányokon. Innen vezet át az Erzsébet híd (no lám, nem csak Budapesten van ilyen nevű hidunk) a Vízi Színházhoz, amelynek érdemes a közepén megállni, és megcsodálni ezt a páratlan környezetben épült, várkastély-szerű épületet, amelynek próbáiba, sőt előadásaiba is bekukucskálhatunk a hídról.

A 2011-ben készült gyaloghíd az Erzsébet ligetet köti össze a városi oldalon található Vízi SzínházzalForrás: Solymári/Wikipedia

Ugyanakkor  mindenkit arra buzdítunk, hogy üljön be egy előadásra, mert megéri! Képzeljék el, hogy éppen az egyik kedvenc darabjuk előadását látják a nézőtéren egy nyári estén, miközben a színészek háta mögött ott a holtág, teljes szépségében. Előadás közben néha elúszik egy csónak, kenu vagy egy ember, vagy épp szökőkútszerű vízsugarakat lövellnek az ég felé. Esténként a híd színes fényárban úszik, és a vízsugarakat is megvilágítják, ami a színházban ülőknek és a hídon leselkedőknek egyformán páratlan élményt nyújt.

A Szarvasi Vízi Színház meseszép épülete az Erzsébet hídról fotózvaForrás: Cserháti Szilvia

Aki ezt a látványt nem szeretné elmulasztani, annak érdemes a nyári időszakra (június közepétől augusztus végéig) időzítenie az utazást, amikor mindenféle produkciót, koncerteket, ingyenes rendezvényeket láthat, mert az év többi részében, mint minden szabadtéri hely, a színház is bezárja kapuit. A színházról részletesebben ide kattintva tájékozódhatnak. 

Egy világhírű hely, ahol igazán aprónak érezhetjük magunkat

A már említett Bolza Pálnak a nagybátyja, ifjú Bolza József – akit Pepinek becéztek – ültetett néhány fát, majd unokaöccse, Pál az örökségként megkapott területet számos, a világ minden tájáról hozott növényritkasággal telepítette be. Így végül több mint 1600 fa- és cserjefajjal találkozhatunk Magyarország legnagyobb és leglátogatottabb növénygyűjteményében, a Szarvasi Arborétumban. Ottjártunkkor egy idegenvezető kalauzolt minket végig a területen. A mamutfenyőre viszont nem kellett a figyelmünket külön felhívnia, a termetével minden más fa közül kimagaslott. A Kaliforniában őshonos 150 éves, 36 méter magas fa mellett valóban liliputinak éreztük magunkat.

Egészen eltörpülhetünk a mamutfenyő tövébenForrás: pepikert.hu

Ha azt gondolnák, hogy a természet kellős közepén egy gyerek hamar elunja magát, akkor tévednek, mert erre esélye sincs. A Csodaösvény játék- és mese kalandpályán számos próbatétel várja őket. Vagy bekukkanthatnak Pepi gróf Varázstanyájára, ami egy érdekességeket bemutató interaktív botanikai múzeum. Az Üvegházban különleges ásványok, fura formájú kaktuszok és a teknősterrárium várja a gyerekeket és a felnőtteket. Tematikus sétaútvonal, meditációs tér, ökojátékpark és még egy csomó izgalmas kaland kipróbálható, a Titkok kertje és Viharzóna szabadulós játékok pedig esős időben is tartalmas programot kínálnak. A kert minden évszakban gyönyörű, így hamarosan készülhetnek a csodálatos őszi színekbe öltözött fákkal teli táj látványára, ezért ha tehetik, mindenképp látogassanak el ide

Óriásként néhány óra alatt bejárhatjuk egész Magyarországot

Míg az Arborétum hatalmas fái mellett törpének érezhettük magunkat, addig az ott fellelhető tisztáson létrehozott Mini Magyarország makettparkban magunkat óriásoknak érezve lépkedhettünk hazánk történelmi jelentőségű épületeinek, hajóinak, vonatainak részletgazdag, kicsinyített másai között. Az élménypark makettjei között felfedeztük például az egri várat, a Széchenyi Lánchidat, a gyulai várat, a szegedi dómot, a kecskeméti Cifrapalotát és még sok más, ismerős épületet.

Meglepő látni a Széchenyi Gyógyfürdő, a Lánchíd és a Parlament kicsinyített épületeit ilyen perspektívábólForrás: Cserháti Szilvia

Az 1:25 arányú makettek a gyerekek számára befogadható méretűek, a felnőttek pedig olyan perspektívából láthatják az épületeket, amilyenből korábban soha. De ez még nem minden! A két hektáron elterülő, közel száz interaktív makett néhány épülete gombnyomásra megszólal. A kisvonatok hazánk leghosszabb szabadtéri vasútmakett pályáján közlekednek, hidakon, mini alagutakon, viaduktokon át, de láthatunk ringatózó vitorlásokat, gőzhajókat is a mini Balatonon és a Dunán. Ebben a kisfilmben láthatják, hogyan kel életre a sok látnivaló.

Ez az élmény még a felnőtteket is elkápráztatja, amiről további részleteket ide kattintva olvashatnak. Ha itt jól kiszórakozták magukat, érdemes ellátogatni, és egy pillantást vetni az Arborétummal szemben álló jelképes szélmalomra, ami a történelmi Magyarország és egyben a Kárpát-medence mértani közepét jelöli. 

Kastély, liget és a Kárpát-medence állatvilága egyhelyen

A Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkban testközelből ismerkedhetünk a Kárpát-medencében egykor és ma honos állatfajokkal. Láttunk gímszarvast, jávorszarvast, őzet, dámszarvast, vaddisznót és rókát is. A park legnagyobb attrakciói az európai bölények, hiszen ma már hazánkban nem élnek vadon. A főépületben kialakított, összesen 7000 literes akváriumban a hazai vizeink halaiban gyönyörködtünk. 

A bölények ritkán látott állatok, itt viszont megfigyelhetők természetes környezetükbenForrás: Cserháti Szilvia

Az Anna-liget parkjában egy 2100 méteres sétány mentén madárházak, ragadozóházak, lekerített vizes élőhely, mókusház, illetve nagy kifutók adnak otthont a több mint 50 féle állatfaj több száz egyede számára. A gyerekek kedvence az állatsimogató és a Kölyök-zug játszótér. Kiránduló csoportok számára szerveznek szakvezetéses túrákat, látványetetéseket, de zoo- és múzeumpedagógiai programokat is. Bár a Mini Magyarország makettjei között láthattunk több apró kastélyt is, az állatpark területén teljes méretében megcsodálhatjuk a Csáky-kastélyt, ami 1997. óta a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság székhelye.

A kastély 1908-ban épült klasszicista jellegű késő barokk stílusbanForrás: Cserháti Szilvia

Az épület 1994 óta műemlék, és varázslatos parkja 1989 óta helyi jelentőségű természetvédelmi terület. A kastély és a liget csoportok számára előzetes bejelentkezéssel, egyébként szabadon látogatható. Minden fontos, további információról ide kattintva tájékozódhatnak. 

Szarvas nem csak nyáron izgalmas 

Ha ősszel egy jót túráznának a Körös mentén, akkor egyrészt feltöltődhetnek a fás ligetekben sétálva, másrészt kerékpárra is pattanhatnak, hogy felkeressék az ország egyetlen működőképes, eredeti helyén fennmaradt Szárazmalmát vagy a Tessedik Sámuel Múzeumot, ahol a város és a környékének több ezeréves múltját ismerhetik meg. Érdemes akár csak kívülről is megcsodálni a Bolza-kastélyt, melynek vízparti oldalán látható a Rómában álló, Romulus és Remus szobor másolata. Rögtön a közelében tör a magasba az impozáns látványt nyújtó, a Körösből kiemelkedő Milleniumi Emlékmű, amit 2000. június 17-én avattak fel.

A Milleniumi Emlékmű a vízből emelkedik ki, amelynek tetején ott díszeleg a magyar korona, a háttérben pedig a Bolza-kastély láthatóForrás: korostourist.hu

Ez a hely igazi horgászparadicsom is, ahol a horgászatot kedvelők az év minden szakában hódolhatnak a szenvedélyüknek. Akik nyáron szeretnek természetes vízben fürdeni, azok a homokos mederfenékkel is rendelkező Fövenystrandon megtehetik. Ha hűvösre fordul az idő, és szívesen átmelegednének, akkor a Szarvasi Gyógyfürdő a megfelelő hely a feltöltődésre és regenerálódásra, ahol feszített víztükrű úszómedence, pezsgőmedence, termálmedencék, szaunák, szolárium és gyógyászati szolgáltatások is várják a kikapcsolódni vágyókat. A Gyógyfürdőről további információkat ide kattintva találhatnak. 

A minden igényt kielégítő fürdőben a hűvösebb időben is jól érezhetik magukatForrás: korostourist.hu

A meseszép, Körös-parti város a Dél-Alföld kis gyöngyszeme, ahol tényleg minden évszakban élvezhetjük a természet közelségét. Unatkozni pedig végképp nem tudunk itt, ezért már várjuk, hogy mihamarabb újra visszatérhessünk.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek