Azonosították az első magyar dinoszaurusztojást

A pár centiméteres, ovális alakú, különös felülettel rendelkező tojásmaradvány az iharkúti ásatások során került elő, és vélhetően egy kistermetű ragadozó dinoszaurusztól származott; a megkövesedett fosszíliát a szakemberek csütörtökön mutatták be Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban.

Az első magyar dinoszaurusztojást pár milliméteres, 85 millió éves tojáshéjtöredékek sokoldalú vizsgálatával sikerült azonosítani - mondta el az MTI-nek Prondvai Edina biológus, az MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoportjának tagja. A biológus hozzátette: a lelet pár éve már ismert volt, de csak az idén sikerült igazolni véglegesen a maniraptora dinoszaurusz eredetét azokkal a kristályszerkezeti vizsgálatokkal, amelyeket egy dél-koreai kutató csoporttal együttműködésben végzett a tojáshéjtöredékeken.

Az első magyar dinótojást azonosították - a kép illusztrációForrás: David Herraez Calzada/Shutterstock

Ősi Attila, az ELTE Őslénytani Tanszék paleontológusa elmondta: az iharkúti gerinces lelőhelyen 20 éve folynak ásatások, amelynek során több mint 100 ezer leletet találtak. A sok ezer apró, néhány milliméteres tojáshéjszilánk az iszapolási munkák eredményeként kerültek elő. Ezeket vizsgálva tudták azonosítani később a megkövesedett, közel 3 centiméteres tojásmaradványt.

Az Ősi Attila paleontológus által vezetett iharkúti ásatások során 2015-ben felfedezett rendkívül töredékes, ovális alakú, különös felülettel rendelkező maradványról kiderült, hogy a felületén látható rücskök és kiemelkedések pontosan megegyeznek a Pseudogeckoolithus (álgekkótojás) tojáshéjtöredékeken látható díszítettséggel.

Így döbbentünk rá, hogy ezzel a jelentéktelennek tűnő lelettel nem mást tartunk a kezünkben, mint az első, Magyarországról előkerült fosszilis dinoszaurusztojást" - idézte fel Prondvai Edina.
Az azonosított tojásmaradvány nem csak az első magyar fosszilis dínótojás, hanem az ilyen típusú tojáshéjakat képviselő első tojás egész Európában, sőt ismereteink szerint a világon - hangsúlyozta az MTI-nek a biológus. Az első magyar dinoszaurusztojás a Magyar Természettudományi Múzeum állandó kiállításának részeként lesz megtekinthető.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek