Ilyen idő vár ránk augusztus első hetében

Hétfőn nyugat, délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és a Dunántúlon már a reggeli óráktól előfordulhat szórványosan zápor, zivatar; míg keletebbre csak elvétve lehet csapadék. Napközben a déli, délkeleti, estétől nyugat felől az északnyugati szél erősödhet meg, estétől délnyugat felől aztán kiterjedtebb csapadéktömb érkezhet. 27 és 35 fok között alakul a hőmérséklet, délkeleten lehet forróság - derül ki a köpönyeg.hu előrejelzéséből.

Forrás: GuentherDillingen/pixabay.com

Kedden erősen felhős lesz az ég. Hajnalban szórványosan, napközben átmenetileg csak elszórtan fordul elő csapadék. Estétől aztán dél felől egyre többfelé alakul ki zivatar, zápor, a zivatarok rendszerbe szerveződhetnek. Az északnyugati szél megerősödik, a zivatarok környezetében viharos szélrohamok lesznek, 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet.

Szerdán továbbra is gyakran lesz erősen felhős az ég. Északnyugaton már csak néhol, máshol még több helyen valószínű zápor, zivatar. 25 fok körüli értékeket mérhetünk, az északias szél élénk marad.

Csütörtökön változóan felhős időre van kilátás, zápor, zivatar inkább már csak eleinte a délnyugati tájakon lehet. Megkezdődik a felmelegedés, délután már 25-30 fok várható. Pénteken és a hétvégén tovább melegszik az idő, visszatér az országos hőség 29-34 fokos maximumokkal. A sok napsütés mellett csak egy-egy lokális hőzivatar fordul elő.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek