Hangzókutat adtak át a falakkal megerősített városban

    A kőszegi Jurisics téren újították fel azt az 1776 óta ott álló városkutat, mely korábban semmilyen plusz funkcióval nem rendelkezett. Most azonban dallamokat tud lejátszani, sőt akár élőben is zenélhetünk rajta – olvasható az MTI hírében.

    Forrás: Kőszeg város / Facebook.com

    A zenélő kút naponta többször megszólal: délelőtt 11 órakor a kőszegi várvédő hősökre emlékeztet, délután négy órakor és naplementekor pedig az éppen arra sétálókat szórakoztatja. Mivel az építmény kupolájába egy olyan mechanikus szerkezetet szereltek, amit digitálisan lehet vezérelni, ezért több zeneszám is lejátszható vele, sőt élőben is lehet rajta zenélni. A város pont ezért azt tervezi, hogy a téren zajló ünnepi alkalmaknak is részévé válhat majd a különleges térzene.

    A "hangzókút" a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK) két kutató munkatársának, Mizsei Zoltánnak és Váczi Dánielnek az ötlete volt, akik egy elnyert pályázatnak köszönhetően kaptak elég támogatást a hangszer kifejlesztésére és megépítésére.

    A kút a 2012-ben felújított Jurisics téren található, ahol a korábbi építkezések közben ledőlt Mária-szobrot is restaurálták. A közösségi médiában véleményező hozzászólók többségének tetszik a kút felújítása, és aki már hallotta zenélni, annak a választott dallamok is elnyerték a tetszését.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!