Terepasztalokat bemutató, családbarát kiállítóhely lehet a 130 éves kelenföldi épületből

A Közlekedési Múzeum koncepciója szerint vasúti terepasztalokat és modelleket bemutató, kifejezetten családbarát kiállítóhely és új közösségi tér születhet a mintegy százharminc éves, mára elhagyott kelenföldi állomásépületből.

Kelenföld vasútállomás (Etele tér)Forrás: Bajnoczki / Wikipedia.org / CC BY-SA 4.0

A közlekedéstörténeti szempontból kiemelt emléknek számító épületet korábban a MÁV zárta be, és azóta egyre rosszabb állapotba kerül. Viszont ha az épület átfogó műszaki állapotfelmérése és rekonstrukciójának tervezési folyamata után, „felépülhet" akkor a volt Északi Járműjavító területén újjászülető Közlekedési Múzeum felépítésének ideje alatt is terveznek ide kiállításokat és programokat.

A Közlekedési Múzeum főigazgatója elmondta, hogy „a kelenföldi indóház egy olyan közlekedéstörténeti emlék, amely a megváltozott közlekedési rendszer miatt mára egykori rendeltetését elveszítette. A Közlekedési Múzeum azonban küldetésének érezte az épület megmentését, mely az egyik legrégebbi épített vasúti emlék Budapesten."

A 130 éves épületbe egy olyan új kiállítóhelyet és kulturális központot terveznek, ami segíthet majd a múzeumnak, hogy kisebb kiállításokkal továbbra is megjelenjen Budapest életében, egészen addig, amíg kőbányai otthona el nem készül.

Amerikai témájú terepasztal - IllusztrációForrás: Marshman / Wikipedia.org / CC BY-SA 3.0

A cél az, hogy a bezárt épületbe új életet leheljenek; kulturális és közösségi funkciókat hozzanak létre, illetve egy olyan vasúti fókuszú kiállítóhelyet alakítsanak ki, amely tematikus programokkal és kiállításokkal, valamint terepasztalokkal és a múzeum világhírű vasútmodelljeivel örvendezteti meg a gyermekes családokat és a vasútbarátokat. Mindezek mellett pedig a régi állomásépület végre méltó funkciót kap - olvasható a Turizmus.com oldalán.

Hogy mennyiből menthető meg és mikorra lehet kész a romos műemléképület azt csak a műszaki állapotfelmérések végeztével tudják majd megmondani a szakértők. De ha a tervek szerint megy minden, akkor ide kerül majd a múzeum által megvásárolt Miniversum egyes terepasztal elemei és modelljei, köztük a Nyugati pályaudvar, a zuglói és győri vasútállomás kicsinyített mása is.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek