Kétszintes horgász- és turista látogatóközpont épül a Búbánat-völgyben

Egy 640 négyzetméteres, kétszintes turista és horgász látogatóközpont kiépítését kezdték meg a Búbánat-völgyi Kerek tó mellett. Szeptember végén már birtokba is lehet venni a létesítményt, ugyanis ekkora tervezik a befejezését.

Hamarosan elkészül a turista és horgász központ a Kerek-tó mellettForrás: Hugyecz Andor / Kerek-tó Búbánat-völgy

A Vasas Horgász Egyesület Esztergom legnagyobb civil szervezete több mint 2600 taggal rendelkezik. Az új létesítmény teljes berendezését valamint a bemutatókhoz és kiállításokhoz szükséges technikai eszközöket is a horgászok szerzik majd be.

A látogatóközpont építése egy nagyobb, 416 millió forintos projekt része, amelynek további résztvevői a Pilisi Parkerdő Zrt., a Magyar Természetjáró Szövetség és a Magyar Turisztikai Ügynökség – tudtuk meg az MTI híréből.

A tervek szerint a Pilis-hegységben és a Gerecsében, az Országos Kéktúra nyomvonala mentén zajlanak majd fejlesztések: kilátó épül a Nagy-Getén, négy évszakos erdei pihenőhelyet létesítenek Pusztamaróton, fogadóépületet hoznak létre a Rám-szakadékban, felújítják a természetes forrásokat és tájékoztató táblákat helyeznek ki.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek