Családi napon lehet bejárni a vizes világbajnokság legfontosabb helyszínét

    Családi nyílt napot tartanak december 7-én a Duna Arénában, ahová szeretettel várják a családokat: a látogatók megismerkedhetnek a Duna Arénával, izgalmas és ritkán látott sportbemutatókat láthatnak, de akár a Mikulással is készíthetnek egy közös fotót.

    A Duna Aréna épülete, amit magyarok terveztek és magyarok építettekForrás: ThalerT.HUNGARYX/Thalertamas/Wikipedia

    Lesz úszóverseny, sportbemutató, vízilabdamérkőzés, babaúszás bemutató és kismotor ügyességi verseny a parkolóban. A napot egy szabadtéri Apacuka koncert zárja.

    A 2017-es FINA Világbajnokság fő helyszíne volt a Duna Aréna, melyben ma felnőtt sportolók mellett gyerekek is edzenek, de rendeznek itt hazai és nemzetközi versenyeket is. A gyakorló medencében található egy speciális fulladásfigyelő rendszer, az úgynevezett 'Angel Eye', amely képes észlelni a testek szabálytalan mozgását, olyan kritikus területeken is, mint például a medence alja. A versenytérben olyan sportdiagnosztikai rendszer működik, mellyel lassított felvételben figyelhető meg a sportolók mozgása, így a legkisebb hiba is kiszűrhető, ezzel is segítve a magyar úszók teljesítményének javítását.

    A decemberi rendezvény ingyenesen látogatható, de előzetes regisztrációhoz kötött. További részleteket a programról a létesítmény weboldalán olvashatnak. 

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!