Hőtérképek mutatják, merre kéne nagyon bringaút a magyar nagyvárosokban

Elég érdekes adatokat szűrtek le a Bringázz a Munkába! kampány szervezői a játék 2019-es tavaszi és őszi mérései alapján. A játékhoz használt Bike Citizens alkalmazásban rögzített útvonalak alapján kiderült, hogy mely magyar városokban tekertek a legtöbbet, melyek voltak a legnépszerűbb útvonalak, de az is, hogy hol kelne el még némi fejlesztés.

Forrás: Free-Photos/Pixabay

Aki részt vettek a két idei kampányban – összesen 8675-en -, azok összesen 906 ezer kilométert tekertek le. Ezzel egyébként 130 456 653 forint benzinpénzt spóroltak meg és 144 066 kilogramm szén-dioxid kibocsátását kerülték el; majdnem pontosan ennyit bocsát ki 15 perc alatt a legnagyobb hazai szénerőmű, olvasható a Magyar Kerékpárosklub honlapján. Az öt legbringásabb város pedig sorrendben Budapest, Szeged, Debrecen Székesfehérvár és Győr lett.

Elég látványos hőtérképeket is összeraktak az adatokból, így azokból következtetni lehet a legfontosabb, no és a leginkább hiányzó kerékpáros útvonalakra is. Ezek alapján többek között kiderült, hogy Budapestre nagyon kéne egy olyan útvonal, mely a pesti belvárost észak-déli irányba szeli át, de az is látszik, hogy a 11. kerületben nyáron átadott Etele úti és Fehérvári úti kerékpárutakon és sávokon kicsivel megnőtt a bringás forgalom.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek