A bringa, amit Nespresso kapszulákból építenek

Két év tervezgetés után lőtt ki a svéd start-up, a Vélosophy, mely a limitált szériás modellel állt elő.

Bár első ránézésre nem látszik, ez a bicikli újrahasznosított Nespresso kávékapszulákból készült, összesen 300 darabból. A bringát természetesen meg is lehet venni, az ára 1 290 euro, azaz 425 000 forint környékén mozog.

Forrás: Vélosophy/Facebook

A RE:CYCLE névre hallgató bringát a Nespressóval együttműködve hozta létre a svéd csapat, a cél egyértelműen az volt, hogy sok millió kis alumínium kávékapszulát valamilyen módon környezetbarátabbá tegyék, pontosabban újrahasznosítsák. Korábban már kísérleteztek hasonló megoldásokkal, így például íráshoz használt tollakat, zsebkéseket, és újabb kapszulákat is legyártottak az egyszer már felhasználtakból, írja a Quartz.

Forrás: Vélosophy/Facebook

Az ötlet amúgy egy ex-IKEA manager fejéből pattant ki, aki a lapraszerelhető bútorok világát hagyta ott az újrahasznosítható biciklikért. Jimmy Östholm elmondása szerint a legnagyobb kihívást azt jelentette, hogy a vékony kis kapszulákból valami stabilabb anyagot hozzanak össze, ami jó lesz bicikliváznak, de még ez sem volt megoldhatatlan feladat. „Azért ez nem rakétatudomány, csak kellett hozzá egy kis idő" – mondta.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek