Komolyzenével telnek meg télen a budapesti pályaudvarok

Novembertől májusig lehet zenét hallgatni a Nyugati, Keleti és Déli pályaudvaron. De nem ám akárhogy! A MÁV Szimfonikus Zenekar művészei kamaraformációkat alkotva szólaltatnak majd meg klasszikus zenei műveket, azaz amolyan mini élőzenei koncerteket adnak az állomásokon.

Karácsony környékén ünnepi dallamok csendülnek majd felForrás: KotaroHattori/Pixabay

Havonta két alkalommal lehet élvezni a különböző variációkban felcsendülő dallamokat: a közönség hallhat kürtkvartettet, fa- és révfúvós ötöst és vonósnégyest is. A kis koncertek egy-egy alkalommal 20 percig tartanak majd, és a komolyzene különböző korszakai közül válogatva mutatnak be darabokat. Az egyes előadások tematikája az aktualitásokhoz is igazodik, így például az adventi időszakban az ünnepkörhöz kötődő alkotásokat hallhatnak az utasok, míg a vonatra várakoznak.

A koncertek november 6-tól kéthetente, szerdánként a Nyugati pályaudvaron 15.30-tól az összesítő utastájékoztató kijelző alatt a peronok elején, 16.30-tól, a Déli pályaudvaron az utasváró üvegcsarnokban, 17.30-tól pedig a Keleti pályaudvaron a Lotz csarnokban hallhatók, olvasható a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. sajtóközleményében.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek