Átadták az Oroszlány és Tatabánya közötti kerékpárutat

A 13 kilométeres kerékpárút Kecskéden és Környén át köti össze Oroszlányt és Tatabányát, emellett lehetőséget teremt a majki kamalduli kolostor elérésére is - adja hírül az MTI.

A most átadott út négy település és a megyei önkormányzat közös munkájának eredménye, az útvonallal a térség bekapcsolódhat az európai kerékpáros vérkeringésbe, hiszen a vonalvezetés Tatabánya után Tata és Dunaalmás érintésével közvetlen összeköttetést teremt az Eurovelo 6 nemzetközi hálózattal.

Régi vízimalom MajkpusztánForrás: Szeder László/wikipedia.org

A kerékpárút érinti a Mária-út nyomvonalát és a Sacra Velo projekt nyomvonalának részeként kerékpáros megközelítést biztosít az Oroszlányi Bányászati Múzeumnak, egy szilárd burkolattal el nem látott szakasz pedig leágazik a kamalduli remeteség majki műemlékegyüttese felé.

Jövőre egyébként, a Giro d'Italia három magyar szakaszának köszönhetően kiemelt figyelmet kap Magyarországon a kerékpározás, a hazai szakaszokon naponta 100-150 ezer nézőre lehet számítani és több tízmillióra tehető a versenyt televízión figyelemmel kísérők száma. A nemzetközi versenyhez kapcsolódóan, áprilisban az általános iskolák negyedik - és talán ötödik - osztályos tanulóinak közlekedési vizsgát szerveznek, amelyen diplomát kaphatnak arról, hogy ismerik a közlekedési táblákat, elsajátították a biztonságos közlekedés alapjait.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek