Beltéri ajtót, csaptelepet és teknősbékát is loptak már szálláshelyről

Gyakori a lopás a vendégek körében: tízből kilenc lengyel és háromból két magyar szállásadónál járt már enyveskezű vendég a Szallas.hu adatai szerint - derül ki a cég közleményéből. Honfitársaink körében a törölközők (66%), az evőeszközök (55%) és az ágyneműk (27%) fogynak legnagyobb arányban, de elektromos berendezéseket (21%), tisztálkodási szereket (21%) is előszeretettel visznek el a magyar vendégek.

Forrás: Tracy Angus-Hammond/pixabay.com

A lengyeleknél is fogyó eszközök a textíliák, azonban a távirányítóból vagy órából elcsent elemek, az izzók vagy csavarok meglovasítása is általános. „A kisebb értékű lopások jellemzőek, ezek járulékos költségével kalkulálnak is a szállásadók" – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu Zrt. vezérigazgatója. Komolyabb anyagi kárra is van azonban példa: sok szállásadónál a tévé és a kisebb elektromos berendezések, mint a vasaló vagy a vízforraló is fogyó eszköz. Olykor többszázezres veszteség is érheti a szállásadókat: akadt, akitől a bérelhető síléceket vitték el, és hómarót is lovasítottak már meg. A meghökkentő lopási esetek listájára a magyarok körében egy teknősbéka, egy aranyhal, egy a minibárból kiemelt hűtőrács és egy tűzoltó készülék kerültek fel. A lengyeleknél pedig egy lefolyódugó, egy tévé dekóder és egy komplett csaptelep elcsenése okozták a legnagyobb meglepődést.

A szállásadók fele nem foglalkozik az enyveskezű vendégekkel, számolnak ezzel a plusz költséggel. „Persze ez a helyzet súlyosságától és a kár mértékétől is függ – tette hozzá a vezérigazgató. – Ha jelentősebb dologról van szó és bizonyítható az eset, feljelentésre is sor kerülhet." Jóval kevesebb azoknak a száma, akik személyesen járnak el az ügyben és felkeresik az illetőt. Ilyen esetben egyébként a vendégek kétharmada tagad és a feltételezést is kikéri magának. Csak minden ötödik tetten ért juttatja vissza az eltulajdonított dolgot, ötből ketten pedig kifizetik a kárt. Mind a magyar, mind a lengyel szállásadók alig harmada vezet feketelistát a problémás vendégekről.

Nem minden lopás, ami elsőre annak tűnik. Egy szállásadónál például csere történt: az evőeszközkészletet lecserélte a vendég egy silányabb, alumínium szettre. „Egy partnerünk viszont csupán figyelmetlen volt. Arról számolt be, hogy elcsentnek hitt valamit, amit később maga talált meg – mondta Szigetvári József. – Persze nemcsak az előkerült holmi maradt így a szállásadón, hanem egy jó adag lelkiismeret-furdalás is, amiért lopásra gyanakodott."

Mit loptak már magyar szálláshelyeken?

· tűzoltó készülék
· tévé
· radiátor termosztatikus feje
· aranyhal a kerti tóból
· szárítókötél
· WC papír
· minibár belső részei: polc, rács
· WC-ülőke
· beltéri ajtó
· teknősbéka

Mit loptak már lengyel szálláshelyeken?

· elemek a tévé távirányítójából vagy órából

· izzók

· mosogatódugó

· tévé dekóder

· zuhanyfej

· székből csavarok

· konyhai csaptelep

· síléc, hómaró

· BBQ nyárs

· recepcióról görgős szék

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek