Fantasztikus repülőszimulátort hoztak Ferihegyre

Sokan vagyunk, akik szívesen bekukkantanának egy repülő pilótafülkéjébe, amit a földi halandók a létező gépek legbonyolultabbikának láthatnak a kismillió kapcsoló, kar, jelzőfény és egyéb berendezés miatt. Erre jók a repülőszimulátorok, amik a pilótaképzés mellett az amatőröknek is bepillantást engednek a légi közlekedésbe.

A Dreamliner-szimulátor belülről.Forrás: Budapest Airport/Facebook

Végre eljött az idő arra, hogy a világ egyik legcsodásabb géptípusának, a Boeing 787 Dreamlinerének a pilótafülkéjébe is beülhessünk, ugyanis Magyarországra hozták a típus szimulátorát. Aki megőrül az ilyesmiért, az május 22-én, szerdán (egy kommentelő fel is hívta rá a figyelmet, hogy miért nem hétvégén) 9-17 óra között jelenjen meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1 Terminálján.

A korábbi fapados terminál már nem lát el az utazóközönség számára releváns funkciókat, de rendezvényhelyszínként például még használják. Így ide teszik a szimulátort is, amiban átlag 3-5 perc alatt lehet menni egy "kört". Regisztráció nincs, érkezési sorrendben lehet tesztelni a gépet, a részvétel pedig ingyenes.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek