Queennel és árvízi évfordulóval vár Szeged 2019-ben

Nyakunkon a hazai utazási szakma csúcskiállítása, az Utazás Kiállítás, és a Hungexpóra gyúr már minden hazai régió és település is. Kaptunk is egy szép kövér sajtóközleményt Szeged városától, hogy leírják, miért lesz érdemes odafigyelni a szegedi standra a Hungexpón.

Először is két fontos évfordulót ünnepelnek idén: 300 éve kapta vissza a csongrádi főváros a kiváltságait és szabad városi rangját, illetve 140 éve pusztított a várost romba döntő árvíz, ami után elnyerte Szeged a mai arculatát. Sok rendezvénnyel készülnek ezekre, a leglényegesebb a Klauzál téren kialakítandó interaktív kiállítás lesz egy nagy szülinapi tortában, ahol pl. átélhetjük majd a Nagyárvizet is.

A Szegedi DómForrás: Travelo

Májusban tíz napon át tart majd a Szegedi Borfesztivál, nyáron pedig nyit a Szegedi Szabadtéri Játékok. Június 21-én állítják színpadra az első darabot, a Hullámzó világ című táncdarabot. Lesz még itt Queen-musical (We Will Rock You címmel), Szerelmes Shakespeare, az Aida operája és a Titanic musicalje is.

Sportban is erős lesz az év, hisz a Maty-éren rendezik az NKM Olimpiai Kvalifikációs Kajak-Kenu Világbajnokságot augusztus 21-15. között. 100 ország 1600 versenyzőjét várják, de reméljük, kissé mindannyian elcsüggednek majd a magyar sportsikereket látva.

A közlemény felsorol még egy raklapnyi fesztivált, amik színesítik Szeged életét évről évre, íme:

  • Dejavu Fesztivál,
  • Szőregi Rózsaünnep,
  • Hungarikum
  • Fesztivál,
  • Thealter Fesztivál,
  • Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN),
  • Nemzetközi Tiszai Halfesztivál,
  • Szegedi Repülő Napok – Légiparádé,
  • Bortér,
  • Szegedi Jazz Napok,
  • Szegedi Karácsonyi Hetek.

Végül arról írnak, hogy egyre több turista tölt Szegeden több napot. Zömmel belföldiek, de román, szerb, német, újonnan pedig már cseh és lengyel vendégek is érkeznek. Közben bővíti a város a turisztikai kínálatot is fejlesztésekkel: a Partfürdőn rengeteg új funkció lesz (pl. versenyhorgászpálya!), megújul a Móra Ferenc Múzeum és a Vár is, de a Belvárosi Mozit is feltuningolják.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek