Bezárják a szegedi Pick Múzeumot

    Határozatlan időre, de tartósan bezár az 1999-ben, a Pick-gyár alapításának 130. évfordulóján megnyílt Pick Szalámi és Szegedi Paprika Múzeum a Felső Tisza-parton. A Pick Szeged Zrt. közleménye és a múzeum honlapján olvasható tájékoztatás szerint a kiállításnak helyet adó épület állaga már nem felel meg annak, hogy méltó helyszíne legyen a nemzetközileg is ismert cég történetének, legfontosabb termékeinek, illetve az alkalmazott termelési eszközöknek a bemutatására.

    A Pick szalámi, vagyis a szegedi téliszalámi érleléseForrás: pickmuzeum / facebook.com /delmagyar

    Bár 2013-ban a második legkülönlegesebb élelmiszermúzeumnak választotta a Lonely Planet, a National Geographic, pedig a hatodik legjobb élelmiszermúzeumnak 2011-ben, a vezetőség szerint a tárlat sem üti már meg azt a színvonalat, amit a 21. században egy múzeumlátogató elvár egy ilyen jellegű gyűjteménytől. Ezért a zrt. végül úgy döntött, hogy bezárja a múzeum épületét, és megkezdi egy modern „virtuális kiállítás" anyagának a létrehozását, amihez a legkorszerűbb számítástechnikai eszközöket kívánja felhasználni.

    A szegedi paprika tárlataForrás: pickmuzeum sajtó / facebook.com

    A szegedi különlegességnek számító kiállítást évente 7–8 ezren látogatták, 2014 augusztusában már a 125 ezredik érdeklődőt fogadta. A tárlat anyagait a jövőben megépülő, új készítményüzemben helyezik majd el - olvasható a közleményben. A múzeumnak helyet adó Felső Tisza-parti épület jövőjéről később születik döntés. A kiállítást 2018. december 22-ig még meglehet látogatni, keddtől szombatig 15-től 18 óráig.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!