Karácsonyra megnyílt a felújított egri minaret

A város ikonikus építészeti emléke ismét a régi pompájában látható. A híres műemléket nemcsak kívülről, hanem belülről is felfedezhetik az érdeklődők. Az egri minaret világviszonylatban is kiemelkedő érték, amely napjainkban a legészakibb fekvésű olyan török kori épület, amely szinte teljes épségében fennmaradt. A legutóbbi, negyven évvel ezelőtti felújítás után a mostani több ütemben valósult meg a csaknem ötszáz éves épületen – írja a Turizmus.com.

Hazánk három ép minaretje közül a legmagasabb (40 méter) az egri minaret, amelyet valószínűleg a 17. század elején építettekForrás: Mentusz Károly / Turizmus.com

A minaretet 2017-ben zárták le a látogatók elől. A felújítás során a szakemberek ideiglenesen megtámasztották a tornyot, majd régészeti feltárást végeztek. Ezek mellett az épület alapozását is megerősítették. Kicserélték, rekonstruálták a burkolóköveket, felújították az erkélyt és a csúcsdíszt is, valamint az épület vízszigetelését is elvégezték. Mindeközben a minaretet körülvevő teret is felújították.

A Nemzeti Emlékhelynek számító Egri várban szintén nagyobb fejlesztés várható. A helyiek reménye szerint azzal, hogy Egert összekötik az M3-as autópályával, még több turista érkezik majd hozzájuk, és a vállalkozóknak is vonzóbb lesz a város - tette hozzá a lap.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek