A fővárosi telefonfülkék a 90-es évek végén, 2000-es évek elején élték virágkorukat. Emlékeztek még amikor gyűjtögettük az aprót, hogy fel tudjuk hívni mondjuk a rokonokat Balatonon, hogy minden rendben van-e náluk? Vagy pár évvel később, amikor a telefonkártyán már csak annyi pénzünk volt, hogy szóljunk anyunak jöjjön értünk kocsival, mert zuhog az eső és nem jön a busz? Szerintem ezek remek emlékek, ezért szeretem és sajnálom is egyszerre a telefonfülkéket, legyenek azok a fővárosban vagy más városokban, falvakban.

Sajnos eljárt felettük az idő; ahogy megjelentek a mobiltelefonok, a fülkék kimentek a divatból, és a használatuk folyamatosan visszaszorult. A Magyar Telekom elmondása szerint, "a nyilvános telefonok használata a 90-es évek végén, kétezres évek elején volt a csúcson, ekkor egy nyilvános készülékről átlagban havonta több mint 10 órát telefonáltak az ügyfelek. Öt évvel később az átlag 6 órára csökkent, 2010-re pedig már csak valamivel több mint másfél órára. Mára havonta átlagosan kevesebb mint fél óra az egyes nyilvános készülékek használati ideje"

De akkor miért vannak még mindig üzemben, kérdezhetnénk? Ennek az az oka, hogy a Magyar Telekomnak kötelező ezeket a telefonfülkéket működtetnie. "Minden háromezer főnél kisebb lélekszámú település esetében településenként legalább egy darab, ennél nagyobb településeken pedig minden megkezdett háromezer lakosonként legalább egy darab nyilvános telefonállomást működtetnie kell." 

Beragadt az ajtó és 3 perc volt egy beszélgetés

Az 1960-as években telefon csak a magánlakások egy kis részében volt, a vonalakat sokkal lassabban tudták bővíteni, mint ahogy a lakásépítések folytak, így a nyilvános telefonfülkék a mindennapi élet részei voltak. De a korszak népnevelése a telefonfülkék használatára is kiterjedt. A készülékek mellett gyakran helyeztek el olyan kis táblákat, amiken figyelmeztették a telefonálókat, hogy 3 percnél tovább ne tartsák fenn a vonalat, és ezzel a mögöttük várakozó telefonálni kívánó sort. 

Szintén ezekben az években jött egy stílusváltás. A hagyományos fülkéket stílusos, ma inkább egy korai sci-fi film űrkabinjára hasonlító fülke váltotta fel. Ezek műanyagajtós ikerfülkék modernnek számítottak, de nem sokáig. Pár héttel az átadásuk után kiderült, hogy nagyon nehéz őket takarítani, az ajtók pedig állandóan beszorulnak.

Amint a képeken is látható, az elkövetkező évtizedekben újabb és újabb formák bukkantak fel a nyilános telefonfülkék terén. A mi egyik kedvencünk az a búraszerű kialakítás, amit a Batthyány téri aluljáró és a HÉV végállomásánál lehetett használni az 1970-es években. De az üvegkalitkáknak is megvolt a bája. Mintha a telefonálók maguk is egy vitrinbe kerültek volna kiállítási darabként.

Amikor a szél takarítja a fülkéket

A belvárosban, főleg az Andrássy út környékén egyre több felé látni sárga-zöld régimódi fülkéket, amik bájosan alakítják az utcaképet (ha szépen karban vannak tartva), de a takarításuk bizony nem könnyű. A modernebbnek számító fülkék - piros vagy rózsaszín - már úgy készültek, hogy nincs aljuk, így a szél takaríthatja őket.

Ezeket az újra gyártott, régi vágású, nyitott aljú fülkéket az 1990-es években helyezték ki az utcákra. Ma ezek a fülkék vannak többségben. És amint már említettük jelenleg 1069 db üzemel belőlük Budapesten. 

A kártyásak már csak segélyhívásra, vagy ingyenes számok hívására használhatók, az érmés telefonokkal viszont vezetékes és mobilszámot is lehet hívni. Ezek a készülékek 10, 20, 50, 100, 200 Ft, illetve 50 cent, 1 és 2 euróval működnek.

 Forrás: metropol.hu; Budapest Könyv (Török András)