Családi- és gyerekprogramokkal készül a Míves Tojás Múzeum

Ha mindig is kíváncsiak voltunk rá, de eddig nem volt lehetőségünk, hogy a saját szemünkkel is lássuk miként lehet egy olyan törékeny dolgot, mint egy tojás megpatkolni, akkor mindenképpen ott a helyünk a Baranya vármegyei Zengővárkonyban működő Míves Tojás Múzeum húsvétváró programsorozatán, ami a mai napon, április 2-án indult és egészen április 10-ig tart.

Forrás: Míves Tojás Múzeum Zengővárkony / FB

Virágvasárnap és nagyszombat között tojásdíszítő technikákkal - tojásírással, -karcolással és -patkolással, valamint a magrátétes tojásdíszítéssel - ismerkedhetünk meg; a gyerekeket pedig húsvéthétfőig mindennap nép játszóház várja az udvarban - közölte az MTI-vel Nienhaus Rózsa, a múzeum vezetője. 

Április 2-án, vagyis a mai nap fellép a múzeumban Borsós István tárogatóművész, majd kisgyerekek adnak elő folklórműsort az országos ifjúsági tojásíró verseny nyertes pályázóinak díjazása előtt. Virágvasárnap nemcsak a tojásdíszítő technikák, hanem a szalmával való kézműves tárgyak elkészítésének alapjait is elsajátíthatják az érdeklődők.

Húsvétvasárnap reggel 9 órától indul a hímestojás-keresés faluszerte, fél tíztől pedig - ahogy majd hétfőn is - istentiszteletet tartanak a község református templomában. Húsvéthétfőn, a nyolcnapos programsorozat záró napján az istentiszteletre népviseletbe öltözve vonul a Zengővárkonyi Népiegyüttes, majd a Zengővárkonyi Hagyományőrző Művelődési Egyesület tartja Húsvéti locsoló című néptáncos műsorát a múzeum előtt 10:30-tól.

Forrás: Míves Tojás Múzeum Zengővárkony / FB
Utaveszett, huculmintás és karcolt tojások értékes gyűjteménye
A Míves Tojás Múzeum egyedülálló gyűjteményét 2000-ben a zengővárkonyi tájház pajtájában nyitották meg, a gyűjtemény mintegy 2400 kiállított és további 2100, tárlókban őrzött darabot tartalmaz. Az intézmény anyagának különleges darabjai közé tartoznak az úgynevezett utaveszett, a huculmintás, a karcolt, a bőcsi írott, a viaszlevonatos, a temperával festett, a patkolt, a mag- és szalmarátétes és a dróttal díszített tojások is. A múzeumot évente több mint tízezren keresik fel; a magyar és európai látogatók mellett rengetegen érkeztek már Ausztráliából, Afrikából, Kanadából, Japánból, Kínából, Oroszországból és az Egyesült Államokból.

A múzeum a nagyhéten kívül is fogadja a látogatókat - szerda kivételével - mindennap 10 és 18 óra között. A programokról és a húsvéti készülődésről a tojasmuzeum.hu honlapon és a Míves Tojás Múzeum Zengővárkony Facebook-oldalon olvashattok bővebben.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek