Földrengés Ecuadorban, tomboló ciklon Délkelet-Afrikában

A szombati napon, vagyis március 18-án délután észlelt 6,7-es erősségű földmozgások legkevesebb négy ember életét követelték az ország délnyugati részén, és hatalmas az anyagi kár is a területen.

Quito, Ecuador fővárosa békeidőbenForrás: Mauricio Muñoz / unsplash

Az amerikai földtani intézet (USGS) mérése szerint a földrengés epicentruma Guayas tartományban volt, Ecuador második legnagyobb városától, a hárommillió lakosú Guayaquil várostól 80 kilométerre délre. Guayaquilban és környékén a pánikba esett emberek kiszaladtak az utcákra. Több ház részben beomlott, sok épület fala megrepedt.

Az ecuadori katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy ember Cuenca városban halt meg, három másik halálos áldozatot pedig El Oro tartományból jelentettek. A földmozgás Peru északi részén is érezhető volt.

Eközben Délkelet-Afrikában a Freddy nevű ciklonnal küzdenek az emberek. A  különösen hosszú ideje tomboló trópusi vihar halálos áldozatainak száma mostanra már 522-re emelkedett Afrika délkeleti részén - közölték az érintett Malawi, Mozambik és Madagaszkár hatóságai szombaton.

Egy, a Freddy miatt bekövetkezett sárlavina túlélői után kutatnak Malawiban, katonák és civilek egyarántForrás: AFP/Amos Gumulira

A legsúlyosabb károkat elszenvedő Malawiban 438 ember halt meg, és több tízezren maradtak fedél nélkül a heves esőzés, az árvizek és a földcsuszamlások miatt. A szomszédos Mozambikban a halálos áldozatok száma 67, Madagaszkáron pedig 17-en vesztették életüket.

A Freddy az utóbbi évek egyik leghosszabb ideig tartó és legpusztítóbb trópusi vihara Afrika déli részén.

A Freddy ciklon február vége óta kétszer csapott le a térségre. Ausztrália északi partvidékének közelében keletkezett, és február 21-én érte el Madagaszkárt, majd pár nap múlva lecsapott Mozambikra és Zimbabwére. A heves esők mindkét országban áradásokat okoztak. A Freddy ezután a partvidéktől nem messze egy kört írt le, és a melegebb vizek felett nagy mennyiségű párát szívott fel, így jelentősen megerősödve tért vissza és csapott le újra Madagaszkárra, majd múlt szombaton ismét elérte Mozambikot. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek