Kigyulladt a tamási termálfürdő tetőszerkezete

Tűz keletkezett egy termálfürdő tetőszerkezetén Tamásiban, a Hársfa utcában. A helyszínre a dombóvári és a siófoki hivatásos, valamint a tamási önkormányzati tűzoltók érkeztek ki, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett megkezdték az izzó részek oltását – írta weboldalán vasárnap este 18 óra 3 perckor a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága (OKF).

A fürdővendégek elhagyták az épületet, a tűzben senki nem sérült megForrás: MTI / Kiss Dániel

A Teol.hu este fél hétkor telefonon utolérte Porga Ferencet, Tamási polgármesterét, aki elmondta, hogy délután négy óra körül kezdett égni a fürdő, a tüzet valószínűleg elektromos zárlat okozta. "A legfontosabb, hogy személyi sérülés nem történt. Nyitva volt a fürdő, a fürdővendégek időben el tudták hagyni az épületet. Reménykedünk, hogy sikerül megfékezni a tüzet. Azt követően pedig el kell gondolkodnunk azon, hogyan fogjuk helyreállítani a károkat" – tette hozzá a település polgármestere.

Tűzoltók végzik a tamási termálfürdő kigyulladt tetőszerkezetének oltása utáni utómunkákat 2021. november 1-jénForrás: MTI Fotószerkesztőség / Kiss Dániel

Este 8 órakor már arról lehetett olvasni, hogy a tetőszerkezet alatti kőzetgyapot szigetelés erősen füstöl és az egyik emeleti helyiség felett el kezdett égni, ezért a tűzoltók megbontották a tetőszerkezetet, hogy elolthassák a lángokat. Az oltáson hat település mintegy negyven tűzoltója dolgozott. Az egységek három víz- és két létrasugár segítségével oltották az izzó, parázsló részeket, végül a hajnali órákra sikerült megszüntetni a beizzásokat – derül ki az OKF hétfőn hajnalban fél négykor kiadott közleményéből.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek