Az előrejelzések szerint zivatarok hozhatják a felfrissülést

Pénteken napközben egyre erősebb lesz a gomolyfelhő képződés, és eleinte csak északnyugaton, majd estétől a középső tájakon egyre többfelé alakul ki zápor, zivatar. Délutántól az északnyugati szél is fokozatosan megerősödik, néhol viharossá fokozódik. 29 és 37 fok között alakul a hőmérséklet, majd gyorsan csökken az esti óráktól, olvasható a Köpönyeg.hu előrejelzésében.

A legtöbben erre vágyunk mi is, egy kis felrissülésselForrás: Shutterstock.com / A3pfamily

Szombaton nyugaton és északnyugaton sok napsütésre számíthatunk, máshol gyakran lesz gomolyfelhős az ég, és szórványosan fordul elő zápor, zivatar. A kánikula viszont nem nagyon enyhül, 30 fok körül áll majd a hőmérő higanyszála. Napközben mérséklődik az északnyugati szél.

Vasárnap délelőtt még szórványosan, délután már inkább csak északon és nyugaton valószínű zápor, zivatar. Az északkeleti szél megélénkül, és 27-32°C várható délután.

A jövő hét elején ok napsütésre, kevés gomolyfelhőre van kilátás. Csapadékra kicsi lesz az esély és megint rekkenő hőség ígérkezik 35 fok körüli maximumokkal. Kedden  napközben erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és egyre többfelé alakulhat ki zápor, zivatar. Az északnyugati szél megerősödik, a hőmérséklet csúcsértéke pedig 25-30 fok közé csökkenhet.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek