Ismét erős földrengés rázta meg Fukusima környékét

Körülbelül egy hónapja történt itt az utolsó földrengés, és most ismét 7,2-es erősségű földmozgás rázta meg a japán Honsú szigetét. Az NHK japán közszolgálati csatorna arra figyelmeztette a lakosokat, hogy egy méteres cunami várható Mijagi prefektúrában, és arra is felhívta az emberek figyelmét, hogy ne menjenek a part közelébe - adja hírül a reuters.com.

Ishinomaki idén március 17-én, szintén napra pontosan 10 évvel ezelőtt sújtotta a várost évfordulója utánForrás: The Yomiuri Shimbun via AFP/Yomiuri/Koichi Nakamura

A földrengés, mely 60 kilométeres mélységből indult, a 2011-ben katasztrófa által sújtott területeket is érintette (a szökőár akkor is 1 méteres volt). A tokiói áramszolgáltató közölte, hogy nem talált szabálytalanságot a bezárt fukusimai atomerőművekben, a Daiichiben és a Dainiben, melynek újraindítását épp a napokban tiltotta meg a bíróság. Nem történt szabálytalanság a működő Onagawa atomerőműben sem, de a prefektúra bizonyos területein jellemzőek voltak az áramkimaradások. A shinkansen vonatok közlekedését leállították a régióban.

"Nagyon rossz, hosszan rázkódtunk jobbra-balra, ez hosszabb volt, mint a múlt havi rengés, de legalább az épület egyben van "- mondta a földrengés egyik átélője, Shizue Onodera, aki Ishinomaki városában egy üzletben dolgozik dolgozik. A rengést wgyébként  Tokióban is lehetett érezni, az epicentrumtól körülbelül 400 kilométerre.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek