Operatív törzs: szentestére felfüggesztik a kijárási tilalmat

A kormány úgy döntött, hogy szentestére, azaz december 24-éről 25-ére virradó éjjelre felfüggeszti a kijárási tilalmat – jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert elmondta: a kormány döntése értelmében a magánrendezvények, családi rendezvények 10 résztvevős korlátját továbbra is úgy kell érteni, hogy abba nem számítanak bele a 14 év alatti gyermekek.

Forrás: images72 / Shutterstock

A kormány arról is döntött, hogy hétfő éjféltől, azaz december 22-én 0 órától megtiltja az Egyesült Királyságból érkező személyforgalmú repülőgépek leszállását, beleértve az üzleti célú magánrepülőgépekét is. Az áruforgalom zavartalanul folyik – tette hozzá. 

"A dolgok mostani állása szerint úgy kell számolni, hogy a koronavírus-járvány miatti járványügyi készültség 2021-ben valószínűleg egész évben fennmarad– ezt már Orbán Viktor miniszterelnök jelentette ki hétfő reggel Budapesten, a Karmelita kolostorban. 2021 vége előtt "nem leszünk túl a válságon" – hangsúlyozta a kormányfő, hozzátéve: könnyebb szakaszok talán lesznek az első adag vakcina után, majd az oltóanyag tömeges megérkezését követően, "de mire visszaáll minden a normális kerékvágásba, az legalább egy teljes esztendőt elvisz majd".

A világon 76 798 836 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 692 871, a gyógyultaké 43 270 536 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint.

Hazánkban 2141 újabb esetben mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 305 130 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 183 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 8 282 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 102 962 fő, az aktív fertőzöttek száma 193 886 fő, összesen 7 097 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 517-en vannak lélegeztetőgépen – olvasható a koronavírus.gov.hu oldalon.

 

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek