Pécsi virológusok egy Facebook-posztban gyűjtötték össze, mit kell tudni a vakcinákról

A vakcinák kétségtelenül a modern tudomány legnagyobb vívmányai, melyekkel a jelenkor és a jövő járványai ellen felvehetjük a harcot. A védőoltások már számtalanszor bizonyították, hogy az emberiség csak a vakcinák segítségével tudta egy vírusfertőzés terjedését csökkenteni, mint pl. a gyermekbénulás, a kanyaró, a sárgaláz esetében, vagy teljesen ki is írtani a Földről, ahogy pl. a feketehimlő vírusát – ezzel kezdi Facebook-posztját a Virológia Pécs nevű tudományos weboldalt működtető csapat, amely egy hosszabb bejegyzésben igyekszik érthetően és röviden összefoglalni, hogy milyen technológiai lehetőségek vannak, ha vakcináról beszélünk.

A tájékoztatóban részletezik, hogy milyen elvárásokat lehet és kell is támasztani egy védőoltással szemben, és hogy több tudományos kérdés is nyitott még ezzel kapcsolatban, köztük a hatás tartóssága, vagyis az, hogy mennyi ideig és milyen fokú védelmet nyújtanak az elkészült vakcinák.

Aztán felvázolják, hogy alapvetően melyik két csoportot lehet elkülöníteni vakcinák tekintetében, és ezek miben különböznek egymástól. Végül a modern, harmadik generációs vakcinák előnyeiről és hátrányairól írnak – ezeket részletesen a pécsi virológusok tudományos forrásokon alapuló, szakmai összefoglalójában, vagyis ebben a Facebook-posztban érdemes elolvasni. Az általuk készített grafikával megtámogatott tájékoztatót pedig itt mutatjuk:

 

Forrás: Virológia Pécs

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek