Koronavírus-körkép: Szlovénia enyhítésen gondolkodik, Bajorország szigorít

Egyre nagyobb a nyomás a szlovén kormányon, hogy enyhítsen a szigorításokon, feloldjon néhány olyan, az üzletekre, a síközpontokra és a szolgáltatásokra vonatkozó korlátozást, amelyek elhagyása kevésbé kockázatos - adja hírül az MTI.

A korlátozások ellen tüntettek Ljubljanában november elejénForrás: AFP/Jure Makovec

A kereskedelmi ágazat képviselői a kormánnyal folytatott tárgyalásokon kiemelték: a több mint egy hónapja tartó lezárások miatt 750 millió euró forgalomtól estek el, és közel tízezer embert kell elbocsájtaniuk. A síközpontok is arra figyelmeztettek, hogy amennyiben a helyzet nem változik, a téli szezon elmaradása rájuk nézve is katasztrofális következményekkel járhat.

A kormány a héten fogadta el azt az ütemtervet, amely szerint enyhítenek majd a korlátozásokon. Ebben mennyiségi sávokat határoztak meg a napi új esetek, valamint a kórházban kezelt betegek számára vonatkozóan.

Járványügyi szakemberek szerint a jelenlegi reprodukciós ráta mellett december 19-e után jöhetnének csak az első enyhítések, ekkor kinyithatnának a fodrász- és szépségszalonok. Január másodika után megkezdhetik működésüket az óvodák, és elkezdődhet a tantermi oktatás az általános iskolák első három osztályában. Majd csak február elején oldanák fel a lakhelyelhagyási és az éjszakai kijárási tilalmat. Derűlátóbb előrejelzések szerint, ha a reprodukciós ráta a jelenlegi egyről 0,7 alá csökkenne, akkor akár már január elején megszűnhet a korlátozások zöme.

Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint szombaton 1039-cel 85 814-re nőtt a fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 44 beteg, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 1744-re emelkedett. A diagnosztizált betegek közül 1302-en vannak kórházban, közülük 197-et ápolnak intenzív osztályon.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt egy nap alatt 2899 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte a 150 353-at. Az elmúlt napon 72 ember halt bele a betegségbe, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma így 2174-re emelkedett. Kórházban 2543 beteget ápolnak, közülük 264-en vannak lélegeztetőgépen.

Zágráb újabb szigorításokat léptetett életbe múlt szombattól karácsonyig. Bezártak a kávézók, az éttermek, az edzőtermek és a sportközpontok, betiltották a karácsonyi vásárokat, valamint korlátozták az üzletek és a szállodák tevékenységét. Keddtől a kormány szigorított a határátlépési feltételeken is. Néhány kivétellel csak 48 óránál nem régebbi PCR-teszttel lehet beutazni az országba.

Szerbiában összeomolhat az egészségügyi rendszer

Összeomolhat a szerbiai egészségügyi rendszer, ha a téli ünnepekre több tízezer vendégmunkás tér haza Nyugat-Európából, és behurcolja a koronavírust az országba, ahol már így is hétezer körüli a napi új fertőzöttek száma - közölte Predrag Kon, az ország legismertebb járványügyi szakembere.

Az epidemiológus szerint már a járvány tavaszi első hulláma idején is akkor nőtt meg jelentősen a fertőzöttek száma, amikor a nyugat-európai vendégmunkások a húsvéti ünnepekre hazalátogattak, a helyzet pedig azóta sem lett sokkal jobb, így az ismételt roham nagy nehézségeket okozhat.

A regisztrált fertőzöttek száma vasárnapra Szerbiában 6903-mal 213 843-ra, Koszovóban 560-nal 42 337-re, Észak-Macedóniában 984-gyel 67 311-re, Montenegróban 412-vel 37 879-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 975-tel 93 768-ra emelkedett. A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 57-tel 1891-re, Koszovóban 14-gyel 1087-re, Észak-Macedóniában 24-gyel 1901-re, Montenegróban nyolccal 530-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 42-vel 2922-re nőtt.

Belgrád utcáinForrás: Anadolu Agency via AFP/Milos Miskov

Csehországban javul a tendencia

Az egészségügyi minisztérium honlapján vasárnap megjelent adatok szerint a járvány terjedésének kockázati indexe a 100 pontos skálán 13 nap után 57-ről 64-re ugrott fel, a mutató a harmadik sávból a nagyobb kockázatot jelentő negyedikbe ment át. Az érvényben lévő óvintézkedések azonban csak akkor módosulnak, ha ez a mutató hét napig alacsonyabb sávban, vagy három napig magasabb sávban marad. A döntést mindig a kormánynak kell meghoznia, és néhány más tényezőt is figyelembe kell vennie. Az óvintézkedések jelentős lazítását jelentő harmadik kockázati sávba csütörtökön lépett be Csehország.

A hét eleji 0,8-ról 1,02-re ugrott a reprodukciós ráta, ami statisztikailag azt jelenti, hogy minden fertőzött egy további személyt fertőz meg. A szaktárca tájékoztatásából kiderül, hogy szombaton 3308 új fertőzést regisztráltak, 641-gyel többet, mint egy hete. A kórházban kezeltek és a súlyos esetek száma viszont továbbra is csökkenő tendenciát mutat. A kórházakban 4436 embert kezelnek, akik közül mintegy 620 állapotát tartják súlyosnak az orvosok. A nyilvántartás szerint szombaton 59 halálesetet történt, de a halálozási adatokat a későbbiekben mindig pontosítják, és eddig rendre nőtt ez a szám. A napi halálesetek száma azonban az utóbbi héten már száz alatt maradt, amit javulásnak minősítenek a szakértők. Jelenleg mintegy 60 ezer fertőzött van az országban, és a számuk folyamatosan csökken.

Tovább szigorítják a korlátozásokat Bajorországban

A járvány húszpercenként újabb halálos áldozatot szed Bajorországban, ezért december 9-től január 5-ig tovább szigorítják a korlátozásokat. A legfőbb új szabály, hogy mindenki csak a leginkább szükséges esetben - például munkavégzés, bevásárlás, testmozgás céljából - hagyhatja el az otthonát.

A legsúlyosabb helyzetben lévő járásokban - amelyekben a megelőző hét napon regisztrált fertőzöttek százezer lakosra jutó száma kétszáz felett van - 21 órától reggel 5 óráig a napközbeninél is szigorúbb kijárási korlátozás érvényes, csak halaszthatatlan okból, például haldokló családtag meglátogatására lehet elmenni otthonról.

A gazdaság működését fenntartják, a kiskereskedelem, a szolgáltatások az eddigi rend szerint működhetnek, így a legtöbb üzlet változatlan nyitvatartással szolgálhatja ki a vásárlókat, de az eddiginél szigorúbban ellenőrzik a fertőzésvédelmi előírások betartását, az alkoholfogyasztást közterületen pedig az egész tartományban betiltják - közölte a tartományi miniszterelnök.

Az ünnepekre tervezett lazításokon is változtatnak, így nem december 23-tól 31-ig, hanem csupán december 23-tól 26-ig lesz érvényben, hogy két háztartásból a 14 éven aluli gyerekeket nem számítva öt helyett tíz ember lehet együtt. A többi között arról is döntöttek, hogy a hatóságok munkájának hatékonyabb összehangolására december 9-től kihirdetik a veszélyhelyzetet - mondta Markus Söder.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint a 13,1 millió lakosú Bajorország a legsúlyosabban fertőzött tartományok közé tartozik. A hétnapi incidencia (fertőzésgyakoriság) - az előző hét napon regisztrált fertőzöttek százezer lakosra jutó száma - vasárnap 175 volt, amivel Bajorország a harmadik helyen áll a 16 tartomány sorában, Szászország (301) és Berlin (182) után.
A szintén súlyos helyzetben lévő Ausztriával és Csehországgal határos tartományban már csaknem 230 ezer SARS-CoV-2-fertőzést mutattak ki, a járvány halálos áldozatainak száma megközelíti a 4300-at.

MünchenForrás: Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit/Frank Hoermann/Sven Simon

Németország egészében az utóbbi 24 órában 17 767 fertőződést regisztráltak. Ez bő tízszázalékos növekedés az egy héttel korábbi 15 741-hez képest, ami azt jelzi, hogy továbbra sem enyhül a járvány.
A SARS-CoV-2 okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 255 halálesetet regisztráltak egy nap alatt. Az új esetekkel együtt 1 171 322 fertőződést mutattak ki vírusteszttel, a járvány halálos áldozatainak száma pedig 18 772-re emelkedett Németországban.

A Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) vasárnapi összesítése szerint egy nap alatt 54-gyel, 4108-ra emelkedett. Gépi lélegeztetésre 60 százalék - 2457 beteg - szorul. A DIVI kimutatása szerint országszerte 27 178 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 5539 ágy szabad.

Tovább szigorították a távolságtartási szabályokat Szöulban

Szombaton az egészségügyi hatóságok 631 új esetet jegyeztek fel, ami rekordnak számít a járvány első - februári-március eleji - csúcsidőszakához képest is. Az országban még soha nem volt ilyen sok aktív - 7873 - koronavírusos megbetegedés, és egyre nagyobb aggodalmat kelt az elérhető szabad kórházi ágyak számának csökkenése.

Szöulban ezért szombaton szigorú kijárási tilalmat vezettek be, és elrendelték a legtöbb üzlet bezárását két hétre. Mint vasárnap bejelentették, 50-ben maximálják az összejövetelek létszámát, és korlátozzák a résztvevők számát a vallási rendezvényeken és az iskolai tanórákon is. Az új szigorítások legalább december végéig hatályban maradnak.

Az egészségügyi minisztérium november végén - miután napokon keresztül 300 felett volt az újonnan regisztrált fertőzöttek száma - jelezte, hogy az országban berobbant a járvány harmadik hulláma. Akkor bezárták az éjszakai szórakozóhelyeket, korlátozták a vallási összejövetelek létszámát és az éttermek működését, de ezek az intézkedések nem bizonyultak elégségesnek a járvány megfékezésére. Dél-Koreában 37 546 koronavírus-fertőzöttet tartanak számon, és a járvány miatt 545 ember halt meg.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek