Majdnem ismét tragédia történt Izland egyik legveszélyesebb partszakaszán

A dél-izlandi Reynisfjara-part az ország egyik legfontosabb turisztikai látványossága, egyben az egyik legveszélyesebb partszakasza is. Korábban egy kínai turistát ragadtak el itt a hullámok, az izlandi hatóságok pedig meg is kezdték a terület kockázati felmérését, ami várhatóan márciusra készül el - adja hírül az Iceland Monitor.

Az ikonikus és veszélytelennek látszó partszakaszForrás: rheins/commons.wikimedia.org

A múlt hétvégén viszont újabb baleset történt itt, ezúttal két gyermeket ragadtak el a hullámok. Szerencsére épp arra járt egy helyi idegenvezető, aki észrevette, hogy a két kicsi (4 és 9 évesek) egyedül játszanak a tengerparton, nagyobb távolságra a szüleiktől. Éppen szólni akart a szülőknek, amikor látta, hogy egy nagy hullám arccal előre feldöntötte a gyerekeket, majd elsodorta őket. A férfi élete kockáztatásával megmentette mindkettejüket.

Mint Björn Ingi Jónsson, a Polgári Védelmi és Vészhelyzetkezelési Osztály projektmenedzsere az eseményre reagálva kifejtette, az eset szigorú figyelmeztetés volt, hogy megállapodásra jussanak a strandot érintő óvintézkedésekről. Sajnos nem mindenkit sikerül itt megmenteni, több ember is életét vesztette már, miután elkapták a hullámok.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek