Vonatkáoszra számítson Németországban

Fennakadásokat okozott Németországban a közúti és a vasúti közlekedésben a vasutasok szakszervezetének hétfő reggeli sztrájkja. A 9 órakor véget ért négyórás figyelmeztető sztrájk után fokozatosan áll helyre a menetrend, és egész nap késésekre és járatkimaradásokra kell számítani – közölte a Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság az MTI szerint.

.Forrás: Anadolu Agency/2018 Anadolu Agency/Abdulhamid Hosbas

A vasúti és közlekedési szakszervezet (Eisenbahn- und Verkehrsgewerkschaft – EVG) munkabeszüntetése miatt a távolsági vonatközlekedést teljes egészében leállították, és számos nagyvárosban, például Berlinben a városi vasút (S-Bahn) hálózata is megbénult.

A legnagyobb fennakadások Észak-Rajna-Vesztfáliában voltak, a vonat helyett autóval munkába igyekvő ingázók révén 200 kilométer hosszúságban keletezett torlódás a tartomány útjain.  

Az EVG 3,5 százalékos béremelést követel a dolgozóknak, a DB 2,5 százalékosat ajánl, és 24 hónap helyett 29 hónapra kívánja megkötni a megállapodást, amit a szakszervezet szintén elutasít. A figyelmeztető sztrájk után közölték: "csak akkor térünk vissza a tárgyalóasztalhoz, ha a DB hajlandó komolyan tárgyalni velünk".

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek