Megnyílt a birtok, ahol alpaka, mangalica és kiskakas várja a látogatókat

    Pár napja, pontosabban 2019. május 31-én nyitott meg egy olyan birtok a Vác melletti Kosd településén, ahol testközelből találkozhatnak azokkal a háziállatokkal, amikkel a gazdák világszerte együtt élnek. A RoBirtokon kialakított farmon együtt élnek a bárányok, az emuk, a tehenek és a mangalicák. Akik ideérkeznek azok simogathatnak és etethetnek nyuszikat, csirkéket, kismalacokat és báránykákat, sőt még dámszarvast és borzas szőrű alpakát is.

    Séró, az alpakaForrás: RoBirtok / Baráth Mea Történetmesélő Fotográfus

    A farm lényege, hogy az állatokkal nem csak a rácson keresztül találkozhatnak. Sőt az élmény nem korlátozódik csakis a símogatásra és a játékra a szalmakazalban. A birtokon aktívan segédkezhetnek az állatok etetésében és még a tehénfejést is kipróbálhatják – olvasható a birtok sajtóközleményében és honlapján.

    A lovak türelmesen várnak mindenkit, és a legapróbbak szeretetét is viszonozzák. Tőlük nem messze pihengetnek a dámszarvasok, mint például Barka, aki a símogatást is szereti, vagy Séró, a puha szőrű alpaka. Vele még sétálni is lehet.

    A mangalicák látványetetése délelőtt és délutánis láthatóForrás: RoBirtok / Baráth Mea Történetmesélő Fotográfus

    A RoBirtok egy családi vállalkozás, a tulajdonosok pedig jó vendéglátóként minden hétvégén falusi vendégasztallal várják a látogatókat. Ilyenkor megkóstolhatják a gazda tárkonyos ragulevesét, vagy a kemencében sült kenyérlángost. Előre egyeztetett időpontban pedig sajtkészítő vagy gyógynövényismereti workshopon is részt vehetnek. A birtokvezetésekre szombaton és vasárnap van lehetőség, belépőjegyek pedig sokféle változatban kaphatók. A látványetetéseket a délelőtti és délutáni órákban is elcsíphetik. 

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!