Új kerékpárúton tekerhetünk a Balatonnál

A Somogy vármegyei Kéthely és Balatonmáriafürdő között új kerékpárutat adtak át, írja az MTI Kéthely önkormányzatának tájékoztatására hivatkozva.

A teljes egészében európai uniós és hazai pályázati forrásból megvalósult fejlesztés a mintegy 3 kilométernyi kerékpárúton kívül járdák, padkák építését, kerékpársávok kijelölését, a kerékpáros átkelőket érintő közvilágítás-fejlesztést és egyebek mellett a csapadékvíz-elvezetést is magában foglalta.

A kép illusztrációForrás: Shutterstock

A kerékpárút érinti Balatonújlakot, Balatonkeresztúrt, és meglévő kerékpáros hálózatokat kapcsol össze, mivel északon csatlakozik a Balatoni Bringakörúthoz, délen pedig a Marcali-Kéthely kerékpárúthoz.

 

Ezek is érdekelhetnek