Útnak indult a IV. Tisza-tavi PET Kupa

Tizenkét, pillepalackokon lebegő hajóval és kenus különítménnyel elstartoltak a IV. Tisza-tavi PET Kupa csapatai Tiszafüredről vasárnap délelőtt. Mintegy kétszáz petkalóz saját készítésű tutajjal Tiszafüredtől Tiszanána-Dinnyéshátig gyűjti a hulladékot a tóról és az ártéri erdőkből három napon át.

A PET Kupa mellett a Tisztítsuk meg az országot! programban már csaknem félmillió tonna hulladéktól mentesítették az országot a résztvevők. A HulladékRadar applikációval pedig a lakosság is segíteni tudja a hatóságok munkáját a hulladék felszámolásában; a mai napig csaknem 28 ezren töltötték le az applikációt. A tavasszal rendezett TeSzedd! akció során az országban kétezer gyűjtőponton 1700 tonna - 85 ezer zsák - hulladékot gyűjtöttek össze az önkéntesek.

A PET Kupa kiváló példája a körforgásos gazdaságra való áttérésnek, hiszen az összegyűjtött hulladékokból készülnek a hajók, amelyekkel a Tiszán és mellékfolyóin keletkező hulladékot szedik össze. A fel nem használt hulladékokat szakszerűen összegyűjtik, újrafelhasználásra alkalmassá teszik. És ebben a hulladékhasznosítók és a közszolgáltatók is partnerek - hangzott el a Kupa megnyitóján.

Június 6-i kép, amikor még a Bodrog folyón szedték a szemetetForrás: PET Kupa / Facebook.com

Érdekesség, hogy a PET Kupa hulladékkezeléssel kapcsolatos "jó gyakorlatát" hat ország másolja, az ENSZ környezetvédelmi közgyűlése pedig 2023-ban díjára jelölte a PET Kupát. Virág Tibor, Tiszafüred alpolgármestere megköszönte a petkalózok munkáját, akik megtisztították a Tiszát és a Tisza-tavat. Mint mondta, a szemét nem helyben keletkezik, de a Tisza-tó az elszenvedője. Kiemelte: jövőre is "hazavárják" a petkalózokat.

A hulladékhelyzet felderítése során a PET kupa szakemberei és önkéntesei a Tisza és mellékfolyói mentén összesen 5759 szennyezett helyszínt vittek térképre, amelyek közül 828 területet sikerült megtisztítani.

Az idei nyár PET Kupa versenyprogramjai háromszor is mennek a Tisza-tó vidékére: a hétvégi, hagyományos verseny után két héten belül, július első hetében rendezik meg az Ifjúsági PET Kupát, majd július végén onnan indul a szezon főfutama.

A szervezők korábbi tájékoztatása szerint több mint tíz éve szervez folyami pethajós hulladékgyűjtő versenyeket a Tiszán és mellékfolyóin a PET Kupa. Ez idő alatt összesen 182 hulladékhajó épült, és 317 tonna hulladékot szedtek össze a környezetvédelmi aktivisták, gyakorlatilag több mint kétszer annyit, mint az óceáni szemétszedéseiről közismert Ocean CleanUp. A versenyeken összegyűjtött hulladék 60 százalékát újrahasznosították. A versenyt záró eredményhirdetés és díjátadó a Tiszanána-Dinnyéshát partszakaszon levő kikötőben lesz június 20-án, kedden.

Forrás: MTI

 



Ezek is érdekelhetnek