Hatalmas területről tiltják ki az autókat Párizsban

Egyre több város dönt úgy, hogy a tisztább levegő és a kevésbé stresszes városi élet érdekében lépéseket tesz az autómentes övezetek kialakítása felé. Bécs, Berlin, Barcelona és Új-Delhi után most Párizs jelentett be az autók forgalmát jelentősen korlátozó intézkedéseket, tudtuk meg a Time Out magazintól.

Forrás: Stefaan/Pixabay

A francia főváros 2024-re első négy kerületének teljes területét wlzárná az autós forgalom elől. Igaz, a korlátozás csak az átmenő forgalomra vonatkozik, tehát akik barátokat jönnek látogatni, vagy színházba érkeznek, vagy azért, hogy valamilyen szolgáltatást vegyenek igénybe, továbbra is behajthatnak autóval, írja a The Verge. De a lépés akkor is drasztikus, mivel a terület igen nagy. Összesen 5,59 négyzetkilométerről van szó, ami a Szajna mindkét partjára kiterjed, és magában foglalja a Notre-Dame, a Pompidou központ és a Louvre környékét. Összehasonlításképpen ez olyan, mintha Budapesten kitiltanák az átmenő forgalmat az V. és a VI. kerület teljes területéről és a VII.kerület feléről. (A három kerület összesen 7.06 négyzetkilométert tesz ki.) A becslések szerint a tilalom naponta 100 ezer autóval fog kevesebbet jelenteni a párizsiaknak. Az intézkedés egyébként egy szélesebb terv része, amellyel szeretnék zöldebbé tenni a várost a 2024-es olimpiai játékokra.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek