Medveczky Attila könyvkötő: A 137 éves műhely és én ma már egyek vagyunk

    Tizenkilencedik századi aranyozó gép, fiókban sorakozó bronzbetűk, és két sokat megélt, hatalmas tölgyfaasztal, amelyeknek egyre mélyebbre hatoló erezetei ráncokként mutatják az idő múlását. Adventi cikksorozatunk következő részében ismerjék meg Medveczky Attilát, aki családjában a második, de a helyiségben már az ötödik generációs könyvkötőként viszi a Fő utca 4. szám alatti társasház udvarában működő sarokműhelyt. Egészen különleges, jól eső érzés kerített hatalmába, amikor a Medveczky Könyvkötészet küszöbét átlépve hirtelen a múlt századelőből gondosan megőrzött világ egy kisebb darabjában találtam magam.

    Mi rotyog a kislábasban a rezsón?

    Háztartási búzakeményítőből ragasztó. Az enyvvel együtt ez a két legjobb, hagyományos ragasztó – ezek együtt olyanok, mint a beton. Ezért is olyan masszívak azok a dolgok, amiket összerakok. Ez az adag most az asztalon lévő könyveknek a táblájukba beragasztásához kell, amikkel épp édesanyám dolgozik.

    A könyv díszítésére használt elemek, léniák és bronzból öntött betűk - pont úgy, ahogyan régen az újságokhoz szedték a betűketForrás: Travelo

    Ezek után kerülnek a betűk a borítóra?

    A betűk egy szekrény fiókjaiban sorakoznak, egyenként szedegetjük ki, aztán felmelegítjük, és rányomjuk a szöveget a könyvtáblára. Hát, ezek a bronzból öntött betűk sem mai darabok! Az egyéb díszítő elemeket és a borító alsó vagy felső részében használt léniákat pedig ma már rezsón melegítjük, és úgy nyomjuk a borítóba, de mi még dolgoztunk gázzal működő aranyozó lámpával is.

    Az a legrégebbi felszerelés ma a műhelyben?

    Inkább az az aranyozó gép, amellyel a könyvtáblákat, azok sarkait szoktuk díszíteni, vagy a cím megírására használjuk. Ez egy nagyon híres darab, Gottermayer Nándor könyvkötőé volt, aki még az első világháborút követően használta ezt. Egyszer egy aukción vettem is egy tőle származó, pár koronáról szóló számlát, és itt van még tőle az a kis filéta is, amelyet minden könyvbe belenyomott, ami nála készült. Gottermayer nemcsak saját kora legnagyobb könyvkötőmestere volt, de hazánkban még ma is az egyik legnevesebb könyvkötőként tartják számon. Olyan volt a könyvkötészetben, mint a nyomdászatban Kner. Ez a műhely egyébként épp egyidős a Kner Nyomdával. Nekünk persze nincs akkora hírünk, de nem is kell.

    Az újságok mögött az aranyozó gép, amely még Gottermayer Nándor könyvkötőé voltForrás: Travelo

    Pedig a műhelyben már ötödik generációként viszi tovább a könyvkötő mesterséget.

    Egészen pontosan 137 éve működik ebben a helyiségben könyvkötészet. 1882-ben nyitott itt Titl Lipót, akitől Rostás Miklós, a második világháború után Németh Miklós, majd tőle 1978 decemberében édesapám vette át a műhelyt. Néha még ma is bejön ide, leginkább tanácsot szoktam kérni tőle.

    Édesapja volt a mestere?

    Nem, és vigyázott is arra, hogy ne itt tanuljak; inkább lássak világot, tapasztaljak. A nyomdaipari iskola tanműhelyében voltam tanuló, aztán a Szabó Ervin Könyvtár házi könyvkötészetében kezdtem dolgozni, ahol egyébként a szüleim is megismerkedtek. Aztán amikor apámnak egyre több munkája lett, és korábban amúgy is szó volt róla, hogy egyszer majd átveszem tőle a műhelyt, így kézenfekvő volt, hogy itt folytassam. 1999. május harmadikán kezdtem itt, akkor még segédként, és 2011. április elseje óta viszem az üzletet egyedül.

    Forrás: Travelo

    Az első kötnivaló munkájára is ilyen pontosan emlékszik?

    A legelső saját megrendelésem talán a MTA Történettudományi Intézetének könyvtárából volt, ők sokáig állandó megrendelőink voltak, aztán elváltak útjaink.

    Ma kik jönnek ide köttetni a szakdolgozatot írók mellett?

    Na, ők ma már pont kevésbé, mert a szakdolgozatokat a láncszerűen működő fénymásoló üzletek és a kis nyomdák elviszik. De tulajdonképpen szakdolgozatot kötni nem szakma. Az, hogy egy előre elkészített táblába valaki beletoljon lapokat, és rápréseljen egyet egy kart meghúzva, már egy négy-öt éves gyereknek is megy. És az ilyen munka ugye gyorsan kell a megrendelőnek. Így aztán nekünk maradtak a munkásabb, az egyedi, a szebb feladatok. Van megrendelőm, aki egy Párizs közeli kisvárosból hozza ide a műhelybe a művészeti, családtörténeti könyveit köttetni.

    Kattintson a képre, gazdag galéria nyílik belőle!Forrás: Medveczky Könyvkötészet

    Karácsonyra köttetnek az emberek ajándékba?

    Igény az lenne, csak az a baj a karácsonnyal, hogy sokan úgy gondolnak rá, mintha mindig az utolsó pillanatban hirdetnék ki. Én már május óta nem vállalok az idei évre munkát. És most is csak azt tudom mondani, aki hozzánk betér, hogy májusban jöjjön vissza.

    Meg lehet ma élni ebből a mesterségből?

    Nem egyik napról a másikra kell terveznem, és a számláimat is ki tudom fizetni. Becsülettel meg lehet ebből élni, de ahhoz becsülettel kell dolgozni. Fél évre előre vannak lebeszélt megrendeléseink, sőt, már 2021-re is. Ettől függetlenül sajnos sok csalódott ember van mostanában, de nem tudok többet vállalni, két kézzel ennyi megy.

    Inasként felvenni tanulót nem megoldás?

    Ismer olyat, aki szeret dolgozni?! Persze, korábban volt egy-két ilyen önjelölt jelentkező. Egyszer egy 20-30 év közötti fiatalember írt, hogy őt ez nagyon érdekli, jönne is szívesen tanulni, de fizetést is szeretne mellé. Tehát amíg én tanítom őt, és akárhogy is nézzük, erre az időre feltart engem, még fizetnem is kellene neki. Aki meg tényleg lelkes és rendkívül kreatív volt, az még azt is meg akarta mondani, hogy mit, hogyan csináljak. És azért itt többnyire mégiscsak azt kell csinálni, amivel megbíznak a megrendelők.

    Forrás: Travelo

    Mutatok egy csíkos füzetet: 1982. Medveczky Attila 4.d osztályos tanuló Megfigyelés füzete. Kilenc esztendős voltam akkor, egy fogalmazásban azt írtam le, hogy „könyvkötő szeretnék lenni, mint a szüleim". Ezt csak azért mutatom, mert aki húsz- vagy harmincévesen próbálja kitalálni magát, annak én nem tudok segíteni.

    Mennyit tudnak a mai fiatalok erről a mesterségről, van olyan, hogy bejönnek, érdeklődnek, kérdeznek?

    Nem igazán érdekli a gyerekeket, és a mai fiatalok sem mennek könyvkötészetet tanulni. Miután én már nem leszek, ez az egész műhely megy a méhtelepre, vagy ki tudja, hova. Mert azt még el tudom képzelni, hogy mindezt egy gyűjtő megveszi, de dolgozni sajnos tényleg csak kevesen akarnak.

    Ön szerint hogyan lehet akkor tovább adni ezt a hagyományt a következő generációknak?

    Nagyon szeretném nem ezt mondani, de a továbbadás véleményem szerint nem működik. Az csak az én kiváltságom, hogy ma még ezzel foglalkozhatom. És valahol szerencse is. Volt olyan év, amikor egyetlen darab könyvtári könyvet kötöttem, a noteszek készítéséből és a tartalékaimból éltem. A magángyűjtők ma már szépen ellátnak munkával, de abban az időben is 3-4 magángyűjtő volt az, akiknek köszönhetem, hogy talpon maradtam. Ők ma is beavatnak a könyveik történeteibe, szabad kezet adnak nekem a munkában, és mindegyikükkel szinte baráti a viszonyom – nekem pedig már ezért is megéri.

    Attila édesanyja is besegít a munkábaForrás: Travelo

    Kihívás, ha önre bízzák a munka kreatív részét?

    Az igazi kihívás számomra inkább az, amikor én találhatok ki valamit, és azt csinálhatom meg. Régen nagyon szerettem az öcsémnek papírból készíteni játékokat, mármint nem gyerek, hanem felnőtt játékokat, maketteket. Mindent, amit a fejemben láttam, elképzeltem, úgy éreztem, hogy meg kell valósítanom. Számomra a saját lécem az, amit meg kell ugrani.

    Egy könyvkötőnek nagy a házikönyvtára?

    Nem nagy. És ahogy nálam általában a dolgok, úgy ez sem mennyiségi, hanem minőségi kérdés. Hiába van valakinek sok könyve, ha nem olvassa.

    Legutóbb mit olvasott?

    KRESZ könyvet, mert egy ideig nem vezettem, és most újra veszek órákat. De egyébként nagyon szeretem a novellákat, egyszer egy kollégámtól, barátomtól kaptam egy Móra-kötetet Sokféle - Egy cár, akit várnak címmel. Van benne egy novella a Feszty-körkép készültéről – nagyon érdekes olvasni, hogy akkor ugyanúgy mentek a dolgok, mint ma. Az egyik bizottság így, a másik bizottság úgy, végül minden a bürokrácián csúszott el, és ez pont így van ma is.

    Forrás: Travelo

    Minden munkát kézzel végez, nincs is szüksége technológiára?

    Ma már nagyon jó lézernyomtatók vannak, ha szükségem van rá, elviszem a munkát oda, ahol ezzel is foglalkoznak. De a műhelybe nem veszek, mert szeretem ennek a helynek a régies szagát, hangulatát. Nem illik ide a technika, de nem vetem meg. Egyre jobban terjed pl. az e-book, azt sem ítélem el, inkább azt olvassanak az emberek, mint semmit. Lehet rá már állítólag könyvszagú sprayt fújni, én pedig nagyon szép egyedi tokokat tudok rá készíteni.

    Önnek mit jelent ez a műhely?

    A műhely és én egyek vagyunk. Ez a műhely nélkülem nem lesz ilyen. Jobb lehet, de ilyen biztosan nem lesz. És persze, előttem sem ilyen volt. Amikor átvettem ezt a helyet édesapámtól, nem volt jó időszak, kevés volt a megrendelés, keseregtem is sokat, hogyan fogok életem végéig ebből megélni, pedig voltak körülöttem segítő kezek. Aztán megráztam magam, és félretettem ezt a negatív vonalat. Egyből meglátszott a változás, és leginkább az emberek hozzáállásán: elkezdtek ránk találni, megnövekedett az igényük ránk. Érdekes volt.

    Lehet, hogy van a műhelynek egy emlékezete, amely nem egyezik az enyémmel, ezért aztán érdekes helyzetek is adódnak. Például ha valakinek itt kimondjuk a nevét, az tuti, hogy aznap megjelenik. De egyszer olyan is történt, hogy a galériáról leesett egy lap, nem volt fenn senki, és huzat sem volt. Egy gimnáziumi magyar dolgozatom volt, amit még az Ürögi tanár úr javított. Aztán eltelt egy félóra, és bejött egy fiatalember a szakdolgozatával, amire Ürögi volt írva. Mondtam neki, hogy a magyar tanáromat is így hívták. És hát kiderült, hogy az az ő apja.

    Díszítő motívumok borítóra - egyik sem mai darabForrás: Travelo

    Miközben forgatja a könyveket, belelát a személyesebb írásokba is. Sok titkot őriz?

    Nem szoktam belenézni ezekbe, bár a megrendelők nem tiltják ezt, ha mégis úgy adódik, valóban megőrzöm ezeket a titkokat. Például van egy fiatal pár ismerősöm, akik az első randevújuktól kezdve minden évben itt készíttetik a naplójukat, és amikor eljutott a kapcsolatuk odáig, hogy ezt törvényesíteni szeretnék, az utolsó naplójuk végére a fiú beleköttetett egy gyűrűt is. Utána kaptam tőlük egy köszönőlevelet benne egy fotóval, amelyen már a lány ujján volt a gyűrű, alatta pedig az általunk készített naplójuk... Jól esett ezt látni. Vannak dolgok, amik nem pénzzel fizethetők meg.

    De volt egy olyan úriember is, aki miután elvitte innen a könyvét, nem szólt egy szót sem, fizetett és elment. Másfél óra múlva csörgött a telefon, ő volt az. Azt mondta, hogy bevallja, drágállotta a könyvet, amikor elvitte, de most, hogy alaposan megnézte, szeretné még egyszer megköszönni. És az ilyeneket sokszor az utcán is megkapom, még úgy is, hogyan sokan nem ismernek fel, ha nem munkaruhában vagyok. Nekem ezekért a pillanatokért érdemes ezt az egészet csinálni.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!