Frankfurt utcáin könnyen összefuthatnak egy magányosan sétálgató lóval

Frankfurtban él egy Jenny nevű ló, akit a helyiek naponta látnak egyedül sétálgatni az utcán. Jenny azonban nem veszett el. Az idén már 26 éves arab kanca egyszerűen csak rendszeresen végigjárja ugyanazt az utat, amit egykor a gazdájával, Anna Weischedellel tett meg. A tulajdonos már túlságosan idős ahhoz, hogy lovagoljon rajta, ezért Jenny több mint egy évtizede elhagyta az istállóját, és azóta egyedül élvezi a sétát a városban. Amikor a fehér paripa feltűnik, szinte megáll a forgalom, ő pedig szeretettel üdvözli a helyieket. 

Itt éppen társaságot is kapott egy kiváncsi kiskutya személyébenForrás: AFP/Daniel Roland

A tulajdonos nem akarta, hogy az emberek aggódjanak a nyüzsgő városban sétáló, magányos ló miatt, ezért Jenny kötőfékjéhez egy papírlapot fűzött, rajta a felirattal:

A nevem Jenny. Nem vesztem el, csak sétálok. Köszönöm."

A papiros viszont még így sem mindig elég: az emberek néha aggódva hívják a rendőrséget a látszólag kószáló ló miatt. A hatóságok azonban már jól ismerik Jennyt, és rögtön meg is nyugtatják a telefonálókat, hogy nem kell aggódniuk. A TRT World tavaly közzétett cikkében a ló idős gazdája azt mondta, hogy a koronavírus-járvány során Jenny sok örömet okozott a járókelőknek. „Sok járókelő megsimogatta, talán azért, mert hiányzott nekik a kapcsolódás lehetősége." Nem csoda, hogy sokan megkedvelték, hiszen olyan békés és imádnivaló. Nézzék csak!

Jenny napi sétája délután 4 óra körül ér véget, amikor Anna 80 éves férje, Werner érte megy: felpattan e-robogójára, és a ló útvonalán végigmegy a városon, hogy megtalálja őt. Amikor rálel, egyszerűen csak azt mondja neki, hogy ideje hazamennie. „Olyankor lassan visszafordul" – mondja Werner, aki egyébként egy virágüzlet nyugdíjas tulajdonosa.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek