Oroszlánok is érkeznek a felújított miskolci állatkertbe

Befejeződött a Miskolci Állatkert és Kultúrpark ökoturisztikai fejlesztése. Új fogadóközpont épült a látogatók számára, felújították a Tigris-házat, és létrejött az afrikai Száhel-övezetet bemutató épület, amely többek között egy sivatagi hiúz-kifutót is tartalmaz, és ahova hamarosan több új állatfaj, köztük oroszlánok is érkeznek. A megújult létesítményt pénteken délelőtt adták át, olvasható a Minap.hu cikkében.

Mocsári macskaForrás: Miskolci Állatkert és Kultúrpark / Facebook

A 2020 elején indult fejlesztés három területet érintett. Egyrészt megújult a fogadóközpont, ahol mostantól két új főlépcsőn és egy mozgáskorlátozottak részére kialakított rámpán keresztül közelíthető meg az intézmény. Itt kapott helyet az ajándékbolt, a jegypénztár, a mosdó és az irodahelyiségek, a környezettudatos energiaellátásról pedig a tetőszerkezet déli oldalán telepített napelemes rendszer gondoskodik. A munkálatok során teljesen felújították az állatkert jelképének számító, annak idején társadalmi összefogással létesült bejárati kaput is.

A fejlesztés másik kiemelt eleme az ún. Száhel bemutatóház lett. A vadonatúj, 200 négyzetméteres komplexumban igazi sivatagi showt ígérnek: látható lesz majd oroszlán, de helyet kapnak a Száhel övezet más ragadozó fajai is, mint a sivatagi hiúz. Az épületben emellett kialakítottak egy belső madárröpdét, ahova leopárdteknősök is kerülnek, hogy a terület életközösségének minél teljesebb képét mutathassák be. A projekt részeként a Tigris-ház belső padlóját és a látogatói terét is felújították.

Forrás: Miskolci Állatkert és Kultúrpark / Facebook

A Miskolci Városi Vadaspark 1983. augusztus 20-án nyitotta meg a kapuit, akkor még azzal a céllal, hogy a Bükk élővilágát bemutassa, de a valódi állatkertté válás viszonylag hamar elindult. Most azonban története legnagyobb felújítását követően, és a járványügyi korlátozások enyhítése értelmében, szombat óta ismét látogatható. Az intézmény pénteken Facebook-oldalán is bejelentette, hogy május elsejétől fogadhat védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégeket.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek