A hétvégi rakpart mindig új szolgáltatással jelentkezik

A május 23-24-i hétvégén ismét megnyílik a pesti alsó rakpart Közraktár utca és Margit híd közötti szakasza a sétálóknak és a kerékpárosoknak a ReStart Budapest program keretében - derül ki az enbudapestem.hu közleményéből.

Forrás: BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft.

A múlt hétvégén (május 16-17.) nyílt meg első alkalommal a rakpart a gyalogosok előtt, és sok család, sétálók és biciklisek egyaránt azonnal birtokba is vették a legszebb Duna-parti sétányt; kiültek a lépcsőkre pihenni vagy éppen korzóztak, beszélgettek az emberek, élvezve a várva várt szabadságot.

A főváros fokozatosan igyekszik felkészülni a rakpart hosszabb nyári megnyitására, de addig is, a várható igényeknek megfelelően minden hétvégén egy-egy újabb szolgáltatással színesítik és bővítik a lehetőségeket: Most például várják az önmagukat megmutatni kívánó utcazenészeket és a gyerekekre is gondolnak; lehet majd krétával aszfaltrajzokat készíteni a rakparton.

A környezettudatosság és fenntarthatóság jegyében arra ösztönzik a látogatókat, hogy a helyszínen lehetőleg szedjék össze maguk után a szemetet. 

Forrás: BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft.

A rakpartnyitás célja, hogy az itt élők felfedezzék kedvenc területeiket és új szemszögből nézzenek a városukra; legyenek kicsit turisták ott, ahol felnőttek, ahol élnek. A rakpart nyitott arra, hogy a gyalogosok, biciklisek, kutyások, valamint a családok hétről-hétre egyre nagyobb számban birtokba vegyék. A tervek szerint így jelentősen csökken az autóforgalom, az élet pedig lassan és fokozatosan visszaszivárog a népszerű közterekre, és jelen esetben a Duna is közelebb kerül hozzánk.

A rakpart fent említett szakasza szombat kora reggeltől vasárnap éjszakáig - hétfő hajnalig - vár mindenkit szeretettel egy kis lazításra, vagyis: autóval szombaton hajnali 5:15-től, hétfőn reggel 6 óráig nem lehet a területre behajtani. Arra pedig továbbra is figyelni kell, hogy az emberek tartsák egymás között a másfél méteres távolságot.

A hétvégi rakpartnyitás egyfajta tavaszi előszobája a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és a Valyo együttműködésében nyárra tervezett hosszabb, egybefüggő megnyitásnak, mely a zöld területek és a játszóterek mellett valós alternatívát kínál az igazi, városi kikapcsolódásra, töltődésre.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek