Kiszabadultak a spanyol gyerekek az otthonaikból, nincsen náluk boldogabb

Spanyolországban hat hét karanténban töltött idő után a gyerekek végre kimehettek az utcákra. A vírus által egyik leginkább sújtott országban most kezdenek enyhíteni a korlátozásokon. A földközi-tengeri ország az egyike a világ azon olyan országainak, amely a legszigorúbb lezárási intézkedéseket hozta meg a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.

A gyerekek végre a szabadban élvezhetik kedvenc időtöltésüket – illusztrációForrás: sobima/Pixabay

A gyerekek továbbra sem vehetik birtokukba a játszótereket és nem osztozhatnak meg a játékaikon, de végre biciklire pattanhatnak, görkorizhatnak vagyis újra élvezhetik a testmozgás örömeit a levegőn, ahogy ez a World Economic Forum Facebook oldalára feltöltött kisfilmben is látható. Továbbra is vannak persze olyan szabályok, amiket szigorúan be kell tartaniuk, például a lakóhelyük egy kilométeres körzetében kell maradniuk, és legfeljebb két méterre közelíthetnek meg másokat.

„Ezeknek a gyerekeknek muszáj kimenniük, főleg azoknak, akik nagyon aktívak, mint Kilian" – mondta el egy gyermek édesanyja a kisfilmben, aki elmesélte, hogy a fia a lakásban már a foteleken mászkált, és eljött az a pont, amikor ezt a bezártságot már nem lehetett tovább elviselni.

Ezért nagyon boldogok, hogy a gyerekek végre kitehetik a lábukat a lakásból. Spanyolország kormánya március 14-én teljes zárlatot elrendelt el országos szinten, és a 14 év alatti gyerekeknek tilos volt elhagyniuk az otthonukat. A 14 év felettiek is csak a szükséges élelmiszerek beszerzése miatt tehették ki a lábukat, vagy kutyasétáltatás címén, és csak a kulcsfontosságú dolgozók mehettek a munkahelyeikre. Jövő héttől viszont mindenki kimehet napközben mozogni.

Egy hónap után most vasárnap jelentették a legalacsonyabb halálozási eseteket, és a kormány elmondása szerint több terven dolgoznak, hogy tovább lazíthassanak a szigorításokon.

Eközben más európai országokban is lépésről lépésre feloldják a korlátozásokat. Svájcban a fodrászüzletek és szalonok is megnyithattak. Olaszországban jövő héttől a gyárak és az építkezések újra indulhatnak, és a rokonok kisebb csoportokban találkozhatnak egymással.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek