Vitorlázás, fiákerezés, ingyenes múzeumi séták várják a turistákat

Aki a nyári szezon vége után is Horvátországba menne kikapcsolódni, nem fog csalódni, program ugyanis akad bőven. Számos program várja a turistákat a DHT, vagyis a Horvát Turizmus Napjai alatt.

Vitorlázási lehetőséget biztosítanak majd a Dunán és a Bosuton, lesz fiákerezés, madárles, ingyenes múzeumi körutak és ínyenc barangolások is.

Az Eltz kastélyban is lesznek programokForrás: Shutterstock / Készítette: Goran Jakus

A rendezvény hivatalos megnyitója október 2-án lesz az Eltz kastélyban, az esemény több kísérőprogramot foglal majd magába, melyen a gasztronómia és a történelem rajongói egyaránt találhatnak kedvükre való szórakozási lehetőségeket.

Az első napon, október 2-án Vukovárban 14 és 17 óra között a Városi Múzeum, a Ferencesek Múzeuma és a Vučedol Kulturális Múzeum várja a látogatókat. Ezek a helyszínek a második napon is megtekinthetőek lesznek 10 és 17 óra között, így a Dunán való vitorlázás előtt vagy után alkalom nyílik a térség gazdag történelmének a megismerésére.

Akik az „Ínyencek útvonalát" akarják követni, azok hét étterem kínálatából választhatnak, Szerém és Szlavónia ízei közül. Ezekben az éttermekben hagyományos helyi ételek készülnek, amelyeket a rendezvény ideje alatt kedvező áron fogyaszthatnak majd az érdeklődők.

Az egyes programok iránti kérelmeket szeptember 25-ig várják a visit@vukovar-srijem.eu e-mail címre, és az akkreditáció bemutatásával minden program ingyenes lesz a Horvát Turisztikai Nap résztvevőinek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek