Árvaházból látogatóközpont lett a Beatles rajongók nagy örömére

    Először nyitotta meg kapuit a látogatók előtt a John Lennon révén legendássá vált Strawberry Field Liverpoolban. Az egykori árvaház helyén immár egy interaktív kiállításnak otthont adó látogatóközpontban közösségi kávézó, bolt és kertek várják a Beatles rajongóit – olvasható az MTI oldalán.

    A hajdani gyerekotthon eredeti, piros színű kovácsoltvas kapuja úja láthatóForrás: Lander777/Wikipedia


    A fiatal Lennon mindössze pár sarokra lakott az intézménytől, ahová gyakran ellátogatott, hogy fára másszon és bújócskázzon, valamint nagy kedvence volt az árvaházban évente megrendezett nyári kerti mulatság.Évekkel később Lennon ezekből az emlékeiből táplálkozva írta meg az 1960-as évek egyik leghíresebb számát, a Strawberry Fields Forevert. Hat évvel az 1967-es sláger megjelenése után az eredeti épületet lebontották és egy kisebb gyermekotthont emeltek a helyén, amely azonban 2005-ben végleg bezárta kapuit. Ez azonban nem tántorította el a Beatles rajongóit attól, hogy ellátogassanak a területre. A liverpooli turisztikai testület szerint tavaly nagyjából 60 ezren keresték fel a "zarándokhelyet".
    Az interaktív kiállításon a látogatók megismerhetik Lennon gyermekkorát és a Strawberry Fields Forever megszületésének körülményeit is. Az üzemeltetett új látogatóközpont, kávézó és bolt a bevételeiből a tanulási nehézségekkel küzdő fiatalok munkába állását segíti.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!