Profiktól tanulhatnak búvárkodni, úszni és vízilabdázni a Dagályban

    Búvárkodni, vízilabdázni, úszni várják a fürdővendégeket kívül-belül megújult Dagály fürdőben, július 3-án. Az egész napos Csobbanj, Budapest eseményen a vizes sportok kapják a főszerepet - áll a Dagály Fürdő szerkesztőségünkbe küldött közleményében.

    Vízi sportokat lehet kipróbálni a megújult DagálybanForrás: Dagály Fürdő

    Szülők és gyerekek egyaránt kipróbálhatják a búvárkodást, megismerkedhetnek a vízilabdázás alapjaival, sőt korábbi olimpiai bajnokokkal gyakorolhatnak a medencében, valamint az érdeklődők az úszási technikájukon is javíthatnak oktatók.

    A fürdőkomplexumon belül a gyerekek és a szülők együtt merülhetnek majd egy mobil merülő hengerben, amit kintről egy nagy ablakon keresztül a többi családtag is figyelemmel követhet. A szakmai stáb búvárfelszerelést, ruhákat, búvárszemüveget, légző automatát biztosít a vállalkozó szellemű résztvevőknek, akiknek csak fürdőruhát, illetve törölközőt kell magukkal vinniük  a Dagályba. 

    Az úszás szerelmeseit is várjákForrás: Dagály Fürdő

    Az úszás iránt érdeklődők profi oktatóktól tanulhatnak, valamint úszó bemutatót is láthatnak. A  vízilabda medence szintén a családok rendelkezésére áll majd ezen a napon, illetve sportolók segítségével ismerkedhet meg bárki ennek a sportágnak a szépségeivel. A rendezvényen olimpiai – és világbajnokokat is lehet majd a vízilabdázásról kérdezni. A legbátrabbak vízbe szállhatnak velük, hogy együtt gyakorolhassák a profikkal a csapatjátékot, vagy a kapura lövést. 

    Az esemény további részleteiről a folyamatosan frissülő Csobbanj, Budapest! Facebook oldalon találnak információkat.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!