Különvonatot indítanak a Fertőzug sztyepp vidékének bejárására

A Sztyeppe hangjai mottóval indít egész napos, különvonatos kirándulást június 16-án a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt, amely a puszta bemutatásával kezdődik, majd az egész átcsap egy komplett zenés, kulturális és gasztronómiai élménykavalkádba.

A Ventus szerelvény délelőtt 10 órakor fut ki Nezsider állomásáról, az indulást követően pedig a vonatban a Fertő–Fertőzug Nemzeti Park egyik munkatársa mutatja be az utasoknak a festői térség sztyepp vidékének természeti kincseit és különlegességeit – írja az ORF.

Fertőzug sztyepp vidékének természeti kincseit is megnézhetikForrás: Shutterstock / Készítette: Jaro Mikus

A Sztyeppe hangjai vasúti kirándulás során azonban a zene is kiemelt szerepet kap. A szerelvény egyik első megállója a puszta közepén lesz, ahol a szabadtéri színpadon a Buchgrabler zenekar köszönti a régióra jellemző dallamokkal az utasokat. A zenés megálló a Mönchhof Falumúzeum megtekintésével folytatódik. A kulturális csemegét ugyanitt egy tájjellegű ételkülönlegességeket felvonultató ebéd követ, a falumúzeum régi korok hangulatát idéző pajtájában.

A délután folyamán "Fényes Miklós" vagyis Esterházy Miklós József és Joseph Haydn világába kalauzolják a kirándulókat. A fertődi Esterházy-kastélyban helyi idegenvezető kíséretében járhatják be a régi pompájában tündöklő, „magyar Versaillesként" is emlegetett kastély termeit.

A Sztyeppe hangjai vasúti kirándulás egy esti koncerttel zárul. A Marionett színház nemrég teljesen felújított épületében világhírű Haydn-dallamok csendülnek fel a Wespa vonósnégyes előadásában. A hangokban gazdag napot követően, este 19 órakor érkezik vissza a Sztyeppe hangjai túra szerelvénye Nezsider állomásra.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek