Hosszú Katinka és Gyurta Dani is kint lesz a margitszigeti családi sportnapon

Húsz budapesti sportszövetség várja május 25-én, a Margitszigeten a moccanni vágyókat. Rengeteg sportágat lehet majd kipróbálni az atlétikától a harcművészetekig.

Húsz sportszövetség közösen vesz részt a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa soron következő eseményén, céljuk, hogy minél több embernek mutassák meg a mozgás, sőt, a rendszeres mozgás örömét. A statisztikák lehangoló eredményeket mutatnak: a magyar lakosság alig egyharmada sportol rendszeresen, így ezzel az eredménnyel jóval az európai átlag alatt kullogunk.

Forrás: 4 PM production/Shutterstock

A május 25-ei, szombati rendezvényen nemcsak rengeteg sportszövetség lesz kint, hanem sok híres sportoló is, így többek között Gyurta Dániel és Hosszú Katinka is részt vesz a a programokon, olvasható az esemény sajtóközleményében. Rajtuk kívül is több mint száz profi sportoló segít majd az érdeklődőknek abban, hogy megismerjék az egyes sportágakat. Válogatni lehet majd bőven, mivel reggel 10.00-től délután18.00 óráig több mint ötvenféle sportágat lehet kipróbálni. Lesz a kínálatban többek között kajakozás, vívás, súlyemelés és golf is.

Mivel a rendezvény egyben családi sportnap is, ezért a gyerekeknek külön programokkal is készülnek: a Kreatív Bababirodalomban lesz bábszínház, mesefelolvasás, kézműves foglalkozások és reflexjáték, a legügyesebb családok pedig társasjátékot nyerhetnek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek