Ingyenes bábfesztiválra várják a kicsiket Zentán

Május 17-18. között szervezik meg a Napsugár Báb- és Gyermekfesztivált a vajdasági városban, Zentán, ahol gazdag program mellett egy új könyvet is bemutatnak a nagyközönségnek.

Bábelőadásokkal várják a kicsiket Zentán.Forrás: Shutterstock / Készítette: Africa Studio

A Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ rendezvénye a bábművészet, a gyermekirodalom és a kézművesség hagyományával ismerteti meg a kisgyermekeket – áll a vajdasági VajMa hírében. Pénteken, május 17-én 9:30-kor az Alkotóházban egy gyermekeknek készült különleges kiadványt mutatnak be. A megjelentetett kifestőkönyv direkt erre az alkalomra készült.

Az ünnepélyes megnyitóra pénteken 10 órakor kerül sor az Alkotóházban, a legelső produkcióként a szegedi Truffaldino Bábszínház lép fel Mesél a koffer című előadásával. Május 17-én, pénteken 12 órai kezdettel kézműves foglalkozáson vehetnek részt az érdeklődő gyerekek.

A szombati napon 10 órától láthatják A békakirály című bábelőadást a Művelődési Ház kamaratermében. A mesét a zentai Dárika bábcsoport álmodta színpadra. Szintén szombaton 11 órától a Szabadkai Gyermekszínház lép fel az Anyarajz című darabbal, amiben egy költői kalandozáson vehetnek részt, bábokkal és rímekkel, Csík Mónika szövegével és Bakos Árpád zenéjével. Ezt a darabot a 3-6 éves korosztálynak ajánlják.

Szombaton 14 órakor a nagyszínpadon TiritarkaHaragtár címmel láthatnak előadást, a Szabadkai Gyermekszínház előadását egyszerre 60 gyerek nézheti meg egy interaktív előadás során, amikor a gyerekek a színpadon ülnek. Az előadást négyéves kortól ajánlják.

A rendezvényekre a belépés díjtalan, de helyjegyet kell igényelni a Művelődési Ház jegypénztáránál.  

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek