Róisín Murphyvel és a Morcheebával csábít a Balaton Piknik

Egyre nagyobb fesztivállá növi ki magát a balatonboglári Balaton Piknik, amit már másodszorra rendeznek meg a városkában. A MOL Nagyon Balaton programsorozatba betagozódott rendezvény az idén már kétnapos lesz a szervezők közleménye szerint.

A szeptember 13-14-én tartandó minifesztiválon több jelentős fellépő teszi tiszteletét. Ott lesz Róisín Murphy, a Morcheeba, José Gonzáles, a Nicola Conte & Spiritual Galaxy, Bebel Gilberto, Gilles Peterson és a Nubiyan Twist is.

A VIP terasz házigazdája a balatonszemesi Kistücsök Étterem lesz, de a vendéglátásról mások is gondoskodnak. Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton alapítója elmondta, családias hangulatú, igazi pikniket akarnak, ezért korlátozzák az eladható belépőjegyek számát. A piknikbe természetesen hazai művészeket is bevonnak.

A 2018-as Balaton Piknik felülről.Forrás: MOL Nagyon Balaton

Fülöp Zoltán, a szervező VOLT Produkció vezetője elmondta, a szokatlan szeptemberi időpont oka az, hogy szezonon kívül is vonzzanak látogatókat a Balatonra. A Balaton Piknik programjai minden nap délben kezdődnek és 23 óráig várják a közönséget. A jegyelővétel május 2-án délben indul a www.molnagyonbalaton.hu-n.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek