Strandot tuningolt, de zsúfoltságtól tart Balatonudvari

A Balaton északi partjának egyik gyöngyszeme Balatonudvari, amit meghitt strandjairól és golfpályájáról ismerhetnek többen. Most a Balatontipp készített interjút Szabó László polgármesterrel, amiből nagyjából kirajzolódik a falu és turizmusának fejlődési képe, ebből a cikkből szemezgettünk érdekes részeket.

Elsőként rögtön a strandokról beszélt, amiket folyamatosan fejlesztenek, ugyanakkor cél a családias jellegük megőrzése. Felújították az udvari és fövenyesi strandok vizesblokkjait, amik akadálymentesek, családi öltözőkkel és pelenkázókkal is rendelkeznek.

A strandokon napozóstéget alakítottak ki, új játszótereket építettek, kültéri szolárzuhanyzókat, wifit és kondiparkot telepítettek.  

A gyerekeknél és családoknál nagy sikere volt a mindkét strandon megépített játszóháznak, ami gyakorlatilag egy-egy pavilon, amikben gyerekfoglalkozásokat tartanak. Szintén Udvariban és Fövenyesen is kialakítottak egy-egy lidós partszakaszt, amik napvitorlás takarást kaptak. Mindez rengeteg embert vonz, százalékban kétszámjegyű növekedés van évről évre, és ez bizony gondot is jelent Szabó szerint:

Ezt a szintet meg kell tartani, a minőséget fejleszteni kell, de a mennyiség, a látogatószám emelése már nem lehet cél. Esetleg időben inkább széthúzva, ahogy az időjárás engedi. De arra nem igazán van szükség, hogy egyszerre többen jöjjenek be. Nem akarunk heringstrandot csinálni.  

A strandok amúgy olcsók, 500 forint az egész napos felnőtt belépő, de számos jófél konstrukciót kínálnak. A belépőért karszalagot kapunk, amivel egész nap ki-be járhatunk, és a karszalag mindkét strandra érvényes. Van hétnapos jegy, amit nem kell hét egymást követő napon elhasználni, nemrég bevezették a kerékpáros- és a gasztrojegyet azoknak, akik csak megállnának egy bringatúra során, illetve csak falatoznának a strandbüfékben (persze fürdeni se tilos ezalatt).

Balaton-part.Forrás: Shutterstock / Készítette: Botond Horvath

A jövőben beléptetőrendszert is telepítenének, de ehhez még nincs forrása a községnek. Ha nyernek pályázati pénzt, akkor más fejlesztések is várhatók. Némi vitát szült helyben a nádirtás a strandoknál, de a polgármester szerint az alapvetően védett nádasok irtását a strandok előtt engedélyezik. Ez azonban az utóbbi években elmaradt, a kivágással viszont irányonként 15-20 méterrel nő a bejárható vízfelület.

A polgármester beszél még az elöregedő faluról, a csatornahálózat bővítéséről, a fövenyesi nagy építkezésekről, a felújítandó faluházról, a renoválás előtt álló két ikonikus, fehérre meszelt templomról. Szó esik még két nagy megoldandó problémáról: a romló állapotú, 19. századi szív alakú sírkövekről és az aránytalanul szűk, Udvarit Vászollyal összekötő útról is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek