Nem tudja, hova vigye a gyereket az őszi szünetben? Van pár tippünk!

Alig kezdődött el az iskola, máris nyakunkon az őszi szünet. A legjobb, amit ilyenkor tehetünk, ha igyekszünk a családdal együtt tölteni az időt, főleg ha olyan kellemes marad az időjárás, mint amilyet ígértek. Mert, ha tényleg így marad, akkor iktassunk be egy gesztenyeszedéssel egybekötött erdőjáró túrát, hogy a gyűjtött darabokból később díszeket is készíthessünk. Vagy keressenek olyan kirándulóhelyeket, ahol kisvasút is zakatal – a gyerekeknek ez mindig nagy élmény, az őszi színekben pompázó táj pedig gyönyörű. Az út végén pedig - ha okosan előre készültek - vár majd a madárlátta szendvics, a dobozos gyümölcslé és az alma.

Piacozzanak együtt!

Persze a városban is találni programlehetőségeket. Az egyik ilyen lehet a közös főzés előtti piacozás. Mutassuk meg a gyerekeknek kedvenc piacunkat, ami egy remek közösségi tér, hiszen évezredek óta itt találkoznak az emberek. A kerületi vagy vidéki kisebb piacokon akár még barátságok is köttethetnek a gyerekek között, de valószínűbb, hogy valami finom étel kelti fel a figyelmüket.

Ráadásul ősszel olyan termékek mosolyognak a standokon, mint az illatos szőlő, szilva, körte, de bőven kapni még kukoricát késői napízű paradicsomokat, amikből sokszor kóstolót is kérhetünk – ez amúgy is a piacozás egyik legjobb része, mikor azonnal találkozhatunk az ízekkel is, zacskók, csomagolások bontogatása nélkül. És ha ezzel megvagyunk, otthon készíthetünk olyan finomságokat, mint a gyümölcsleves vagy a paprikás krumpli, desszertnek pedig kókuszgolyó vagy a palacsinta. Egyszerű az elkészítésük és valamit mindenki tud benne segíteni, az ovisoktól a kisiskolásokig.

Forrás: wikipedia.org / Yelkrokoyade

Szortírozzanak!

Azonban nem csak a főzést végezhetjük együtt. Egy napot szánhatunk a régi ruhák és cipők kiselejtezésére is. Ilyenkor az is jól jön, hogy a gyerekek egyre jobban értenek az internetes felületek használatához. Ha a kiszanált dolgokat eladnánk, találjuk ki együtt, hogy melyik felületen értékesítjük azokat, milyen áron, és miért pont annyiért. Kérjünk a gyerekektől segítséget a fotók elkészítésénél, vagy az elrendezésénél, hogy a mi képünk legyen az oldalon a leghívogatóbb. Így ők is büszkék lehetnek magukra és a munkát is elvégeztük.

Ludwig MúzeumForrás: wikipedia.org / Peter Siroki

Menjenek könyvtárba, vagy nézzék meg a tűzoltókat!

Az őszi szünetes napi teendőhöz hozzátartozhat még egy könyvtárazós nap is, amikor új könyveket, vagy új filmet kölcsönzünk közösen, vagy csak végiglapozzuk a magazinokat, esetleg beszerzünk egy új társasjátékot pár napra. Egy délelőttöt teljes egészében kitesz a könyvtárazás. Ha azonban konkrétabb programokra vágyunk, nézzünk körül a múzeumok háza táján, ugyanis múzeumok egy része családoknak (gyerekeknek két felnőtt kísérővel) bizonyos napokon ingyenesek vagy kedvezményesek. Ilyenek például többek között a Tűzoltó Múzeum és a Rendőr Múzeum, melyek minden nap ingyenesen látogathatók. A Magyar Természettudományi Múzeumot minden hónap első vasárnapján látogathatják ingyen a 26 év alattiak, illetve a 18 év alatti gyerekeknek a kísérői – és ugyanígy látogatható a Néprajzi Múzeum is. A Hadtörténeti Múzeum és a Ludwig Múzeum pedig minden hónap utolsó vasárnapján ingyenes.

Nézegessenek fotókat!

Maradva a kulturális programoknál, az idősebb gyerekeket már komolyan érdekelheti a fotózás is, túllépve a szelfizésen és a reggeli lefotózásán. Ha így van, akkor az idei World Press Photo kiállítás is egy jó őszi program lehet. A 161 díjnyertes sajtófotót idén 2018. október 23-ig tekinthetik meg a Magyar Nemzeti Múzeumban. A "vizuális zsurnalizmus" jegyében kiválogatott képek ismét fontos történeteket mesélnek a világról, és arra ösztönöznek, hogy eszmét cseréljünk és vitatkozzunk, így segítve a jobb megértést.

Forrás: debreceniagora.hu

Kísérletezzenek bátran!

Ha a biológia, a fizika, a robotika és a kémiai kísérletek érdeklik a családot, a debreceni Agórában minden ezzel kapcsolatos vágyukat kiélhetik, mert az őszi szünet a tudomány nevében telik a Tudományos Élményközpontban. Az előadások, klubok, planetáriumi vetítések ideje alatt ötvöződik a játék, a szórakozás és a tanulás; a gyerekek és felnőttek különleges eszközökkel, tudományos érdekességekkel ismerkedhetnek meg, és rendkívüli kísérleteknek lehetnek a részesei. Az Interaktív térben pedig több mint harminc tudományos játékot, illetve eszközt lehet kipróbálni. A kísérleti előadások és a vetítések október 10. óta folyamatosan látogathatók.

Járjanak be egy tanösvényt is!

Szabadtéri programként kipróbálhatjuk a Hajógyári sziget egyre ismertebb csúszdaparkját, ami egyszerre két játszóteret is rejt. Az egyik a nagyobbaknak való, itt több hosszú egyenes és kanyargós, nyitott és fedett csúszda található. Kettő kivételével mindegyik csúszda egy dombról indul, de a gyakorlottabbak a toronyból induló csúszdákat is kipróbálhatják. A kisebbeknek szánt játszótéren minden megtalálható, ami a kicsiknek örömöt okoz. Pörgő-forgó játékok, köteles mászóka, kisház, rugós játék és persze homokozó és hinta is.

A Gyadai tanösvényenForrás: wikipedia.org / Kaszás Tibor

Kár lenne kihagyni a sorból a tanösvényeket, hiszen ezt a fajta kirándulást az őszi napokra találták ki. Biztos, hogy mindenki tetszését elnyeri majd a Makói lombkorona sétány és a Maros kalandpark, ami október 31-ig még látogatható. De jó választás lehet még a Királyréti tanösvény Szokolyán, ahol a Börzsöny szíve dobog. Ez a tanösvény egy igazi mesevilág, ahol a kilenc állomásból álló útvonalon ismerkedhetnek meg az erdő és a tavak élővilágával, a kisvasutak és a vasbányászat történetével. A Gyadai tanösvény és a látogatóközpont három izgalmas tanösvényt is rejt magában. A katalinpusztai programon a legkisebbek és a legnagyobbak is jól érezhetik magukat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek