Hamarosan nyílik a szabadkai Zsinagóga

Már idén tavasszal jelentettük olvasóinknak a hírt, miszerint gyönyörűen felújították Szabadka egyik szecessziós épületét, a Zsinagógát. A díszítés a magyar hagyományokat tükrözi: szegfűk, tulipánok és pávatollak láthatók az épületen. A világörökség részének számító szecessziós zsinagóga már most nagy sikernek örvend a turisták körében, pedig még állandó jelleggel meg sem nyitották a látogatók előtt – derült ki a Magyar Szó vajdasági napilap híreiből.

A felújított szabadkai Zsinagóga kívülrőlForrás: Shutterstock

A szabadkai Zsinagógát a legszerencsésebbek már belülről is láthatták, júniusban ugyanis néhány napra megnyitották az épületet. Ekkor tömegesen érkeztek a kíváncsiskodók: tíz nap alatt mintegy hatezren látogatták meg, ami arra utal, hogy a turisták részéről nagy igény van a magyar szecessziós építészet gyöngyszemének állandó megnyitására. Bár ez még mindig várat magára, úgy tűnik, nem sokáig.

A Szabadkai Zsinagóga Alapítvány igazgatója néhány nappal ezelőtt arról mesélt, hogy elsősorban a hely szellemének megfelelő kulturális értékekkel és rendezvényekkel töltik majd meg a létesítményt. Az ígéretek szerint évente 8-10 kimagasló színvonalú rendezvénynek ad majd otthont a felújított Zsinagóga, amely alatt koncerteket, kiállításokat és konferenciákat kell érteni. Továbbá az is kiderült, hogy hamarosan hétfő kivételével minden nap 10 és 18 óra között bárki meglátogathatja a díszes termet. 

Az Alapítvány tagjai jelenleg azon dolgoznak, hogy a látogatók számára minden szükséges információt elérhetővé tegyenek, és az állandó jegypénztárt is üzembe helyezzék, valamint az öltözködési és viselkedési szabályok kidolgozásán is munkálkodnak. Amint ezek is megvannak, az épület megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek