Az őscápáktól a segwayig: a legjobb családi programok a Sopron-Fertő térségben

Sopron és a Fertő tó környéke nemcsak akkor jó választás, ha mindössze egy rövidebb nyaralásra jut időnk, hanem akkor is, ha családi kiruccanást szervezünk. Találunk itt kifejezetten a kicsiknek berendezett múzeumot, hatalmas vízi őslényeket bemutató kiállítást, erdei meseösvényt, nagyobb gyerekekkel pedig segway-re pattanva fedezhetjük fel Sopron óvárosát, rendhagyó idegenvezetéssel. De cikkünkben azt sem tartjuk titokban, hol készülhet el a gyerekek álomfagyija, és hol találjuk a legjobb kávét.

Kiállítások, ahol a kicsik sem fognak unatkozni

A Fertőrákosi Kőfejtő Európa egyik legnagyobb kőfejtője, amelyet már a rómaiak is használtak. Az itt bányászott, 12 millió évvel ezelőtt keletkezett mészkőtömbök nemcsak Sopron házaihoz, de a pozsonyi várhoz és számos bécsi épülethez szolgáltattak építőanyagot az évszázadok során. A kőfejtő egykori barlangjárataiban egy izgalmas őslénytani bemutató látható, ami sok egyéb téma mellett a lajtamészkő keletkezésének körülményeivel is foglalkozik. A miocén kori tenger egykori élővilágának életnagyságú installációi jól érzékeltetik a terület múltbeli lakóinak méreteit. Az életnagyságú ősbálna, őscápa és ősdelfin rekonstrukciói, és a tátongó őscápa-állkapocs biztosan nagy sikert fog aratni a gyerkőcöknél.

Cápa a Fertőrákosi BarlangszínházbanFotó: Polyák Attila - Travelo

Szerdánként és szombatonként 11 és 15 órai kezdettel, előzetes bejelentkezés esetén a „Barangoló" nevű szervezett sétákon is részt vehetnek, ahol a Barlangszínház kulisszái mögé nyerhet betekintést a család. Ilyenkor olyan különlegességekről, érdekességekről is mesélnek a túravezetők, amelyek a kiállítási táblákon nem olvashatók, ráadásul még a zenekari árokba is be lehet lesni. Öltözzenek fel jól, a csarnokokban 10-12 Celsius fok van nyáron is! A kőfejtő kiállításai után sétáljanak végig a Sziklai benge nevű, Magyarországon csak itt élő virágról elnevezett tanösvényen is, és csodálják meg a kilátópontokon a Fertő tóra nyíló panorámát.

Nyitvatartás: március 31-től november 6-ig naponta 10-től 18 óráig
Belépő: felnőtteknek 1800 Ft; gyerekeknek, 25 év alatti diákoknak és nyugdíjasoknak 1200 Ft.
Családi jegy (2 felnőtt, és két 18 év alatti gyerek esetén) 4000 Ft, 6 éves kor alatt ingyenes.

Jártak már gyerekmúzeumban?

Mert ha még nem, akár a soproni Macskakő is lehet az első ilyen élményük. A gyerekmúzeumban a látogatás nem unalmas vitrinbámulást jelent, ahol semmihez nem szabad hozzányúlni, hanem egy olyan élményt, ami a kisgyerekek számára is élvezhető és érdekes. A múzeum méreteiben a gyerekek életkori sajátosságait követi, a témát pedig azok a napi szintű tevékenységek jelentik, amit a gyerekek is ismernek.

Forrás: Macskakő Múzeum

A Macskakő múzeum a régi korok emberének mindennapi életét mutatja be érthetően, interaktívan, egykor és ma használatos tárgyakkal a középpontban. A százéves bőrcipő mellé például Converse tornacipő, a mécses mellé pedig halogén izzó kerül. A belső tereket úgy alakították ki, hogy a gyerekek el is bújhatnak, bemászhatnak az apró kiállítóterekbe. A kiállítás a Múzeumok Majálisán elnyerte „Az év kiállítása 2018" elismerést.

Nyitvatartás: hétfő kivételével minden nap 10 és 18 óra között
Belépő: felnőtteknek 600 Ft, gyerekeknek 6 éves kortól 400 Ft 

Túrák gurulva, boszorkányokkal és tündérekkel

Sopron az ország egyik legromantikusabb városa a kanyargós, macskaköves utcákkal, a mesélő kapualjakkal és a színes házakkal együtt. A város területének több mint a fele műemlékvédelem alatt áll. A városkép az 1676-os tűzvész után teljesen átalakult, a középkori építészetet pedig a barokk stílus váltotta fel.

Guruljon végig segway-jel Sopron látnivalóin!Fotó: Polyák Attila - Travelo

A kötelező látnivalók közé tartozik az 58 méter magas Tűztorony is, amit szintén újjá kellett építeni a tűz után. Sopron belvárosa innen, madártávlatból is elbűvölő. A szomszédos Storno-házat Sopron legszebb palotájaként tartják számon, ahol Mátyás király és Liszt Ferenc is megfordult. Az itt látható kiállítás a kéményseprőből restaurátorrá vált Storno Ferenc életéről és családjáról szóló gyűjteményt mutatja be. Bővebb információt itt talál a soproni kiállításokról! 

Ha biztosra akarunk menni, és nem szeretnénk, hogy a gyerekek fáradtan vonszolják végig magukat a belvároson, akkor guruljunk végig segway-jel a nevezetességeken! (Érdemes tudni, hogy segway-t csak a 35 kg-nál nehezebb gyerekek használhatnak). Még soha nem közlekedtek a kétkerekű járművel? Pánikra semmi ok, rövid oktatás után mindenki el tudja sajátítani az alapokat, és ezek a túrák amúgy sem a sebességről szólnak. A túraszervezők védőfelszerelést is biztosítanak, és végig ott vannak a nyomunkban, hogy segítsenek. Ha pedig megtetszik a műfaj, gurulva fedezhetik fel a Lővéreket, vagy benevezhetnek egy hosszabb, Fertő tavi panorámatúrára is. Mi Sopron nevezetességeit bemutató programon vettünk részt, és imádtuk, hogy 2 óra alatt sokkal többet láttunk, mint egy egész napos séta során. A gurulós túráról részleteket és a kölcsönzés díjáról bővebben itt olvashatnak.

A soproni Fő tér, amelynek minden épülete műemlékFotó: Polyák Attila - Travelo

A segway-hez túlságosan kistermetű családtagoknak pedig ott a Tündérösvény túra, amire a Tourinform irodában kell jelentkezni. A Tűztoronytól induló programon a résztvevők tündérszárnyat és manósapkát kapnak, és egy igazi tündérmese szereplői lesznek. A helyszínek a valóságban a belváros zöld terei és parkjai, a Botanikus kert és a Ligneum látogatóközpont. A tematikus városi túrákról itt talál információt.

Ha esetleg túl meleg lenne a múzeumlátogatáshoz vagy a belvárosi túrához, akkor irány a Lővérek! Az itteni erdők tiszta, ózondús levegőjének és a kellemes alpesi klímának köszönhetően klimatikus gyógyüdülőhellyé nyilvánították a környéket. A gyerekek – de valójában az egész család – kifárasztásához tökéletes helyszín a Lővér Kalandpark, ahol három különböző nehézségű gyerekpálya és ugyanennyi felnőttpálya közül lehet választani, ezeken kívül van egy csúszó- és egy kötélpálya is. A legkisebbek pedig a 3-tól 6 éves korig használható bébipályán arathatnak sikereket.

Nyitvatartás: szeptember 2-ig minden nap 10-től 19 óráig
Belépő: 7 éves korig 1500 Ft, 7-től 14 éves korig (és 140 cm-es testmagasság alatt) 2000 Ft,
felnőtt 3000 Ft.

Boszorkány meseösvény parkolópályája járgányokkalFotó: Polyák Attila - Travelo

A 2018 tavaszán megnyílt, nyolc állomásból álló Boszorkány tanösvény a Károly-kilátóhoz vezető úton visz végig. A túra kb. 1 km hosszú, amelynek feladatai között a seprűvel repülés gyakorlása és a varázshangok megszólaltatása is szerepel. A tanösvény végén magasodik a Károly-kilátó, amiről cikksorozatunk első részében írtunk részletesebben. De van itt egy szuper erdei játszótér, egy kutyaparkoló és egy mezítlábas park is.

Álomfagyi és újhullámos kávé

Nem lenne teljes egy családdal eltöltött nap valamilyen édesség nélkül. A Café Zwinger egy egészen különleges hangulatú passzázsban található, a legjobb hely, ha a belvárosban vagyunk, és szeretnénk kipihenni a megtett kilométereket. Az elégetett szénhidrátmennyiség pótlására is adódik lehetőség: itt például mindenki maga készítheti az álomfagyiját. Az első lépésben ki kell választani azt a poharat vagy tölcsért, amit mindenféle jóval megtöltünk, majd a fagyit magunknak adagolhatjuk a fagylaltos gépből. Ezután következnek az öntetek és más feltétek: igazi eper, áfonya, csokoládé- és karamellöntet, cukorkák, sós perec, de akár gumicukor is kerülhet a fagyinkra – a szeánsznak csak az elején kiválasztott kehely mérete szab határt. Az összsúly alapján fizetünk: a kreációnk minden egyes dekagrammja 50 Ft-ba kerül.

Egy kis kézműves fagyi a Café Zwingerben?Fotó: Polyák Attila - Travelo

Ha pedig megéheznek a városnézésben, és egy lazább helyre vágynak, akkor próbálják ki a Kultúrpresszót! Több szempontból is érdemes betérni: egyrészt egész nap lehet reggelizni, másrészt finom szendvicsek és sütemények közül lehet választani. Ez utóbbiak Gyenesdiásról, Sütis Mónitól érkeznek, és még a paleo étrendet követők is találnak itt finomságokat. De népszerűségének hasonlóan fontos oka az itt készült kávé is. Ha a kicsik megkapták az álomfagyijukat, a nagykorú családtagoknak is jár egy minőségi fekete. A Kultúrpresszó Sopron első specialty kávézója, ahol a 42 Coffee „intergalaktikus" kávéit kínálják.

A feketét már a Kultúrpresszóban is megihatják!Fotó: Polyák Attila - Travelo

Ne felejtsük, kicsikkel várost nézni nem lehetetlen küldetés, legalábbis akkor, ha nem tervezünk túl szoros napirendet, és felkészülünk arra, hogy nem pontosan úgy fognak történni a dolgok, ahogy előre kitaláltuk. Fontos, hogy a múzeumok mellett hagyjunk teret az aktív programoknak is, ahol levezethetik az energiáikat.

Tématámogatás. Készült a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek