Bővítik a szolnoki RepTár területét

A Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum Közép-Kelet-Európa legnagyobb repüléstörténeti kiállítása. Idén szeptemberben lesz két éves, de az intézmény vezetője szerint olyan sikeres, hogy új résszel kell bővíteni.

A RepTár, mely egy 170 éves műemléki környezetben kapott helyet, és 60 000 négyzetméteres kiállítótérrel várja a látogatókat, már a kezdetektől eredményesen működik. Alig több mint egy hónappal a 2016-os felavatása után már a tízezredik látogatóját fogadta. Működésének harmadik hónapjában pedig elnyerte a 2016. év Turisztikai Attrakciója címet.

Forrás: Pixabay.com / Stefflvon

Mivel az épületnek eddig nem volt olyan irodai tömbje, ahol a restaurátorok, múzeumpedagógusok, egyéb szakemberek és adminisztrátorok helyet kaptak volna, ezért számukra épül most az emeleti szinten egy olyan elkülönített rész, ahol zavartalanul dolgozhatnak. A külső kivitelezéssel heteken belül végeznek a szakemberek - írja a Turizmus Online a Szoljon.hu megyei hírportál interjúja alapján, amelyet a RepTár ügyvezető igazgatójával készített.

Az építkezés ellenére továbbra is zavartalan a RepTár működése, a legkorszerűbb interaktív eszközök folyamatosan várják a repülés történetére kíváncsi látogatókat, ahogy a 4D mozi, a szimulátorok és a military kalandpálya is.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek